Nem fedik a valóságot a Balatoni Hajózási (BH) Zrt. vezérigazgatójának, Horváth Gyulának a Napi március 24-i számában a mederhasználati díj kapcsán megjelent felvetései - mondta lapunknak Vásárhelyi Tibor, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ingatlanügyekért felelős vezérigazgató-helyettese. Az MNV az inflációval megegyező mértékben, 4,9 százalékkal emelte a meder használatáért fizetendő díjat, szemben a Horváth által említett tízszeres mértékkel - tette hozzá. A törvényi szabályozás 1996 óta kötelezi a piaci szereplőket mederhasználati díj fizetésére, az állam 2007 óta törekszik ennek behajtására, a BH az elmúlt időszakban ennek ellenére egyáltalán nem fizetett ilyen jogcímen a vezérigazgató-helyettes szerint. Az államnak fizetendő mederhasználati díj az összeg 10 százalékát, egy, a BH-nak 450-500 ezer forint parkolási díjat fizető nagyobb vitorlás hajó után 50 ezer forintot jelent. A 30 éves bérleti szerződés lejárta után első körben lehetőség van a hosszabbításra, második lehetőségként pedig az állam - független vagyonszakértő által meghatározott áron - megvásárolja a befektetőtől az ingatlant. A bontási kötelezettség csak akkor merül fel, amennyiben e két lehetőség nem jár eredménnyel. Az egyeztetésekre a szerződés lejártát követően három év áll rendelkezésre. A magyar parlament által elfogadott törvények betartása nem jelentheti a kikötőépítési programok megfeneklését, a díjakat független szakértői adatok alapján és a szakhatóságokkal egyeztetve fogadta el az MNV - fejtette ki Vásárhelyi.
