BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csoportosan is perelhetőek a multik

Áprilisban új jogintézmény jelenik meg, a csoportos perindítás. Ezzel akár pénzintézeteket, kartellező cégeket vagy egyszerű csalókat is sikeresen lehet kártérítés fizetésére kényszeríteni.

2010. március 1. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha áprilisig vár, ütős lehet a PSZÁF közelmúltbeli ígérete, amely szerint közérdekű pereket indít azok ellen a pénzügyi vállalkozások ellen, amelyek átláthatatlan és az ügyfelek számára hátrányos feltételeket alkalmaztak a hiteleiknél.

Nagyjából egy hónap múlva lép hatályba ugyanis az a polgári perrendtartásról szóló törvényt érintő módosítás, amely lehetővé teszi az úgynevezett csoportos perindítást - jelen esetben azt, hogy a felügyelet a pénzügyi vállalkozások aggályos ügyei ellen a bíróság előtt fellépjen.

Az állami intézményeknek, fogyasztóvédőknek most is van lehetőségük arra, hogy hatáskörükön belül bepereljenek társaságokat - például kartellező cégeket -, ám az eredmény csak félig lehet sikeres. A bíróság ugyanis legfeljebb megállapítást tehet, kártérítés fizetésére nem kötelezhet senkit, ezt az ügyfeleknek egyenként kell elérniük külön kártérítési perek során - mondta Tóth János, a Faludi Wolf Theiss Ügyvédi Iroda versenyjogi szakértője.
Ezzel szemben a csoportos perindítás magában foglalja a kártérítés követelését is. Vagyis, ha bebizonyosodik, hogy adott pénzügyi vállalkozás rosszhiszeműsége miatt ügyfelek tömegét érte kár, azt meg is kellene térítenie a társaságnak. A szabályozás szerint bárki indíthat majd csoportos pert olyan jogvita esetén, amely jelentős számú személyt érint, és ahol az egyes ügyek azonos alapokon nyugszanak. A perindítási kérelmet a bíróságok bírálják majd el, a csoporthoz pedig ezt követően bárki csatlakozhat, aki érintett. Ha a bíróság ítéletében a felperesnek ad igazat, a jogkövetkezményeket az alperesnek minden sértettel szemben érvényesítenie kell, vagyis azokkal szemben is, akik eredetileg nem csatlakoztak a peres csoporthoz. E kör további két évig érvényesítheti esetleges kárigényét, azonban itt már mindenkinek magának kell bizonyítania, hogy érintett.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet