BUX 139029.47 -0,54 %
OTP 45630 -0,39 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rövidesen hat az új szabály

2010. január 6. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A zajos tiltakozás után csendben, szinte fű alatt lépett életbe a termékpálya-szabályozás, amely több területen nyírta vissza a kiskereskedelmi láncok piaci erejét a beszállítókkal szemben. A kiskereskedelmi cégek képviselői az elmúlt hetekben pontról pontra átvették a törvény szövegét a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériummal, illetve az ellenőrző hatóságnak számító Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatallal. A tárgyalásra azért volt szükség, hogy a kereskedelmi láncok tisztán lássák, a beszállítói szerződésekben meddig mehetnek el. Több pontban logikusan és precízen fogalmaz a törvény - ilyen például a belistázási díjak szedésének tilalma. Ám például a polcpénznél nem volt egyértelmű a szabályozó, s míg korábban úgy tűnt, e díjakat nem szedhetik a kereskedők a beszállítóktól, most kiderült, abban az esetben kérhetnek térítési díjat (polcpénzkondíciókat), ha mögé valós szolgáltatásokat kínálnak. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez ütközési pont maradt, hiszen a későbbiekben biztos lesznek ebből viták, ugyanis egy szolgáltatást jellemzően másként értékel a szolgáltató és másként a felhasználó. Azt azonban sikerként könyvelte el, hogy a hivatalokkal folytatott egyeztetésben mindenki számára világossá vált, az új szabályozó nem hozott újdonságokat, csak egy újabb hivatalt vértezett fel jogosítványokkal és számonkérési lehetőségekkel.

A termékek piaci ára nem változott és vélhetően nem is fog a törvény hatására. Vámos szerint az is világossá vált mindenki számára, hogy egy-egy termék esetében a szezonban csökkenek a piaci árak és az is, hogy nemcsak a magyar, hanem a regionális kereslet is befolyásolja a termékek értékét.
Ami még hátravan, az a beszállítói szerződések újrakötése. Sok esetben már megszülettek az új szerződések, de egy-egy nemzetközi lánc több ezer kontraktussal dolgozik, amelyek felülvizsgálata és újrakötése időt vesz igénybe. Ez vélhetően ebben a hónapban megtörténik, ugyanis február elsejétől minden nagy kereskedelmi láncnak nyilvánossá kell tennie az általános szerződési feltételeit, amelyek elsősorban a beszállítóknak szólnak, de a fogyasztók számára is hozzáférhetőkké válnak. Ez nem lesz más, mint egy kibővített üzletszabályzat, amelybe bekerülhetnek olyan elemek is, amelyek alapján kiszámolható lesz, hogy egy-egy terméken mennyit keres a kereskedő.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet