Elfogadta tegnap az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, az MSZP- és SZDSZ-frakció többségének támogatásával. A törvény jövőre 1060 milliárd forintos deficittel számol, a GDP-arányos deficit 3,8 százalék lehet. Ilyen korán még soha nem lett meg a büdzsé, mint az idén: a válságkezelés mellett a kormány hitelességi kérdésnek is tekintette, hogy az IMF-fel és az Európai Unióval egyeztetett makrogazdasági programhoz illeszkedő költségvetést mielőbb elfogadják. A törvényjavaslat a vita során megőrizte eredeti karakterét, és mint Bajnai Gordon miniszterelnök hangsúlyozta: nem maradtak csontvázak a szekrényben - utalva ezzel az ellenzéki prognózisokra. A kormányfő szerint ez a büdzsé a magyar gazdaság középtávú növekedésének alapjait teremti meg, felpuhítása több mint hiba lenne.
