A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) járulékbevételeinek bővítéséről szóló, a korábbi elképzelések szerint az internetszolgáltatások után 0,8 százalékos járulékfizetés bevezetését tervező törvényjavaslat jelenleg átdolgozás alatt áll - reagált az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a lapunk június 23-ai, fesztiváltámogatásokról szóló cikkére. Június 12-én a kulturális miniszter az internetszolgáltatókat és civil szervezeteket képviselő Hírközlési Érdekegyeztető Tanács elnökével szándéknyilatkozatot írt alá a kultúratámogatás alternatíváinak kidolgozására. Ennek alapján a nyár folyamán a tárca minden szolgáltatóval egyenként tárgyal majd az együttműködések konkrét formájáról és tartalmáról, így jó esélye van annak, hogy a megállapodásokat még a parlament őszi ülésszaka előtt meg lehet kötni - hangsúlyozza az OKM. A támogatás az NKA-nak jelent majd bevételt és egyes kulturális projektek támogatására ad lehetőséget. A támogatási szerződések megszületése egyúttal azt is jelenti, hogy nem terhelik kulturális járulékkal ezt a szférát - mondta Hiller István miniszter. A tárgyalások első eredménye már megszületett: a szombati Múzeumok éjszakája fő támogatója a Pannon GSM Távközlési Zrt. volt.
