Idén először a II. kerületi Millenáris Park ad otthont - április 24-étől négy napon keresztül - a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, amely sorrendben immár a tizenötödik lesz. A rendezvény az elmúlt években egyre több látogatót és kiállítót vonzott, így fokozatosan kinőtte az eddigi helyszínt, a Budapest Kongresszusi Központot. A szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) tágasabb és korszerűbben felszerelt helyszínt keresett a fesztiválnak. A Millenárist működtető Jövő Háza Kht.-val egy 2010-ig szóló opciós szerződést kötött, amely szerint a park egész területét és épületeit - kivéve az állandó kiállításnak helyet adó Csodák palotáját - használhatják a szervezők és könyvkiadók.
A fesztiválra tavaly 55 ezren váltottak jegyet, amelynek ára idén is 600 forint lesz. Abban sincs változás, hogy a belépő teljes összegét le lehet vásárolni a kiadók standjainál. A rendezvény költségvetése mintegy 80 millió forint, ez néhány millióval több a tavalyinál - mondta lapunknak Zentai Péter László, az MKKE igazgatója. A büdzsé nagy részét a standok bérleti díjából finanszírozza az egyesülés, a fő támogató Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete (Maszre) nyolcmillió forinttal járul hozzá a költségekhez, míg a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a tavalyi támogatásának csak a felét, négymillió forintot ad. A hiányzó részt az MKKE-nek kell kipótolnia, amely még bízik az Oktatási és Kulturális Minisztérium, illetve az NKA további támogatásában.
A jubileumi könyvfesztivál díszvendége és a Budapest Nagydíj kitüntetettje a kortárs amerikai irodalom kultikus alkotója, Bret Easton Ellis lesz. Információink szerint a díjjal idén 10 ezer dollár pénzjutalom jár, amelyet az MKKE és a fővárosi önkormányzat közösen áll. Easton Ellis teljes életműve elérhető magyarul, műveinek gondozója, az Európa Könyvkiadó ez alkalomra új kiadásban jelenteti meg regényeit (Amerikai pszicho, Holdpark, Informátorok, Glamorama, A vonzás szabályai). A Budapest Nagydíjat korábban olyan alkotók kapták meg, mint Salman Rushdie, Kertész Imre, Slawomir Mrozek, Robert Merle, Mario Vargas Llosa, Günter Grass, Jorge Semprun és Umberto Eco.
Az idei könyves seregszemlére harmincnál több országból érkeznek kiállítók és alkotók és mintegy ötszáz cég és ország állít önálló vagy kollektív standot. A díszvendég ország Kína, de hangsúlyos lesz az orosz, spanyol, román, német, osztrák és svájci jelenlét is. A pultokon csaknem ötvenezer kötetből lehet válogatni. A kiadók hagyományosan számos újdonság megjelentetését időzítik a fesztiválra, most több mint háromszáz új cím várható, köztük olyan alkotók műveinek lesz premierje, mint Ágh István, Háy János, Grecsó Krisztián, Vámos Miklós, Zalán Tibor vagy Esterházy Péter, aki felolvasást is tart Semmi művészet című új könyvéből.
