Várhatóan márciusra készül el a MÁV Cargo új, rövid, közép-, illetve hosszú távú üzleti és fejlesztési koncepciója - erősítette meg lapunk információit Szabó András, a Győr-sopron-ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. elnöke. A stratégia kidolgozásának időpontja így nagyjából egybeeshet az osztrák és a magyar versenyhivatal jóváhagyásával, amellyel a mintegy 100 milliárd forint éves nettó árbevételt felmutató társaság a Rail Cargo Austria AG és a GYSEV Zrt. konzorciumának tulajdonába kerülhet - tette hozzá Szabó.
Bár Szabó az üzleti és fejlesztési koncepció részleteiről egyelőre nem kívánt nyilatkozni, azt elmondta, a társtulajdonos Rail Cargo Austriával, a kontinens egyik legnagyobb és legjobban szervezett, vasúti áruszállítással foglalkozó cégét kívánják létrehozni. Néhány nappal ezelőtt a Far East Land Bridge Ltd-vel aláírták azt a megállapodást, amelynek keretében a Kínából Szibérián át Nyugat-Európába irányuló teherszállítás egy része ismét vasúton zajlik majd. Ennek érdekében a MÁV-val, a MÁV Cargóval, valamint a ZaLoRaSZ Zrt.-vel is együttműködnek. A GYSEV elnöke szerint elvileg naponta 24 vonat közlekedhetne folyamatosan a világ legnépesebb országa és Nyugat-Európa között, ám jelenleg nem áll rendelkezésre kellő számú, s pláne megfelelő teherbírású és műszaki állapotú tehervagon. A Napi Gazdaság információi szerint ezzel függhet össze, hogy a Cargo új tulajdonosai a lehető legrövidebb időn belül legalább 5 ezer új vagont kívánnak beszerezni. (A Rail Cargo Austriának és a MÁV Cargónak jelenleg mintegy 32 ezer tehervagonja van.) A fejlesztésekre az öt év alatt vállalt 43,5 milliárd forint bizonyosan nem lesz elég.
