Lukácsházára telepíti termékfejlesztési, valamint gyártási specifikációk kezelésével kapcsolatos európai adminisztrációs központját a világ egyik legnagyobb gyógyszeripari csomagolóeszköz-gyártója és -forgalmazója, a Schott forma vitrum-csoport - mondta Szerdahelyi Zoltán, a csoport magyar leányvállalatának, a forma vitrum Gyógyszeripari üvegtermék-gyártó és Kereskedelmi Kft. gyárigazgatója. Ezzel párhuzamosan a növekvő kereslet kielégítésére 2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő programot indított a társaság. Ehhez 425 millió forintot kapott a gazdaságfejlesztési program keretében.
Szerdahelyi elmondta, a közelmúltban zöldmezős beruházással elkészült a negyedik, 3200 négyzetméteres üzemcsarnok, amelybe húsz gyártósor került.
A fejlesztések után a magyar gyártóbázis lesz a Schott-csoport legnagyobb európai csomagolóeszköz-gyártó üzeme. A bővítést követően 1 milliárd helyett 1,3 milliárd darab ampulla, üvegcse, valamint úgynevezett karpulla kerül majd le a futószalagokról. A gyárigazgató kifejtette, hogy a folyamatos munkarendben több mint félezer dolgozót foglalkoztató társaság immár az európai piacokon kívül Észak-Afrikába, a Közel-Keletre, sőt Ausztráliába is szállít. A lukácsházi társaságot még 1993-ban a svájci "forma vitrum" Holding AG hozta létre. Majd két évvel később, több mint 600 millió forintos zöldmezős beruházás keretében gyártócsarnokot, raktárt, valamint különböző kiszolgáló létesítményeket építettek. Az anyavállalat, vele együtt a magyar cég is - 1998-tól több ütemben - a világ egyik legnagyobb üveggyártó konszernjéhez, a mainzi székhelyű Schott AG-hez került. A csoportnak - amely eddig három ütemben több mint 10 milliárd forint beruházást valósított meg Lukácsházán - 38 országban mintegy száz különböző üvegipari tevékenységet végző leányvállalata működik, a dolgozók száma pedig meghaladja a 20 ezret.
