BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csornán rendezkedik be a Reter

2007. november 20. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csornára telepíti termelése egy részét az osztrák Reflektions Technik Rabenseifner (Reter) GmbH - erősítette meg lapunk információját Heinz Rabenseifner, a cég ügyvezető igazgatója. Az elsősorban műszereket, illetve különböző orvostechnikai eszközöket és alkatrészeket gyártó társaság főként a hazai szakemberhiány, valamint a kisebb költségek miatt döntött a gyártás kihelyezéséről. Az ügyvezető igazgató elmondta: Bécsben és környékén több mint egy évig próbálkoztak azzal, hogy megfelelő szakembereket találjanak, ám ez nem sikerült.
A csornai önkormányzattal abban állapodtak meg, hogy egy korábban varrodaként működő épületet bérelnek a termeléshez. Csornán elsősorban különböző reflektorok, orvosi navigációs berendezések készülnek majd egészségügyi intézmények és kórházak megrendelésére.
A beruházást a Reter magyar cége valósítja meg, amelyet a napokban regisztrálnak - tette hozzá Rabenseifner. Kezdetben csupán 8-10 alkalmazott felvételét tervezi, ám a termelés fokozatos áttelepítésével párhuzamosan, néhány hónapon belül a létszám várhatóan meghaladja a negyvenet. Az ügyvezető igazgató közölte: ha az új magyarországi üzem beváltja a hozzá fűzött reményeket, nem kizárt, hogy újabb gyártócsarnokok építésével tovább bővítik a telephelyet, sőt van esély egy zöldmezős beruházás megvalósítására is.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet