Újabb saját fejlesztésű termékek gyártását telepíti magyar cégéhez a világ több mint 160 országában jelen lévő, elsősorban villamos rendszerek és informatikai hálózatok építésével foglalkozó francia Legrand-csoport - erősítette meg lapunk információit Károlyi László, a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt. vezérigazgatója. Ezzel párhuzamosan további jelentős, elsősorban kapacitásbővítő fejlesztésekre is sort kerít a szentesi székhelyű, elsősorban különböző csatlakozókat, valamint dugaljakat gyártó társaság.
Károlyi elmondta, hogy a tavalyi, 900 millió forintos beruházást követően az idén egy összesen 1,4 milliárd forint értékű program megvalósításába fogtak. Ennek keretében döntően technikai és technológiai fejlesztéseket valósítanak meg. A beruházás első, mintegy 700 millió forint értékű üteme még az idén, a második pedig jövőre valósul meg. A vezérigazgató hozzátette: az anyacég nemrég döntött arról is, hogy Szentesen egy termékfejlesztő központot is kialakítanak. A fejlesztésekkel párhuzamosan a létszámot is tovább bővítik. A Legrand Magyarország a szentesi üzemben 550 dolgozót foglalkoztat, ám ha a beszállítók dolgozóit is figyelembe vesszük, a cég csaknem 1100 embernek ad munkát Magyarországon - tette hozzá Károlyi. Egyik legnagyobb gondjuk, hogy a térségben mind nehezebben találnak szakképzett munkaerőt. A tavaly 13, az idén pedig várhatóan már 17 milliárd forint körüli nettó árbevételt produkáló cég termékeinek 93 százalékát a külpia-cokon, 18 országban értékesíti.
