Az új tulajdonosok októbertől Zalabaromfi Szárnyas és Húsfeldolgozó Zrt. néven működtetik tovább a céget, amely egykor a Carnex-csoporthoz tartozott. A társaság vezérigazgatójává Nemes Imrét nevezték ki. A Dale konzorcium a nyáron 1,2 milliárd forintért vásárolta meg a 2006 májusában felszámolásra került, több mint 10 milliárd forint adósságot felhalmozó Zalabaromfit. A cég ingatlanjai a közelmúltban a konzorciumhoz tartozó SA Invest Zrt. birtokába kerültek. Az új tulajdonosok a cég felszámolását végző TM-Line Kft.-től október elsején vették át az üzemet. A társaság jelenleg két műszakban mintegy hétszáz dolgozót foglalkoztat. Hetente átlagosan 130-150 ezer csirkét és 15-20 ezer pulykát vágnak, főként a hazai piacra. A Dale tervei között egy sikeres hazai és külföldi piaci offenzíva mellett takarmánykeverő, valamint csirkenevelő üzem beindítása is szerepel, jóllehet a korábbi alapanyag-szállítók jelentős részét sikerült megtartaniuk. Bár a társaság jövő évi üzleti tervét még nem véglegesítették, az már biztos, hogy 2008-ban piacbővüléssel és veszteség nélküli gazdálkodással számolnak.
