A kisebb termelési költségek miatt várhatóan teljes egészében Magyarországra telepíti a fűnyíróházak (karosszériák) gyártását a világ kertészeti eszközöket és gépeket előállító egyik legnagyobb cége, az amerikai MTD - erősítette meg lapunk információit Kosztyu János, a nemesvámosi székhelyű MTD Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. A program részeként több száz millió forintos költséggel új sajtolóüzemet létesítenek. A beruházással párhuzamosan további létszámbővítésre is sor kerül. Kosztyu János elmondta: a közelmúltban elkezdődött a termelés abban a mintegy kétezer négyzetméteres üzemben is, amelyet kifejezetten fröccsöntött műanyag alkatrészek előállítására hoztak létre. Az épületet bérlik, ám új gépek beszerzésére, illetve a technológia kialakítására így is több mint 250 millió forintot költöttek. Az új üzemben több mint 150-féle alkatrész készül.
A MTD már korábban döntött arról, hogy csökkenti az alkatrész-beszállítók számát, és amit lehet, maga állít elő. Erre elsősorban azért van szükség, hogy a korábbiaknál rugalmasabban tudjanak alkalmazkodni a különböző gyártási programokhoz, illetve tovább csökkentsék a költségeket. A világszerte 15 gyártóbázissal rendelkező MTD még 1996-ben hozta létre magyar cégét, amelynek fejlesztésére eddig több mint 10 milliárd forintot költött. A jelenleg csaknem 800 dolgozót foglalkoztató MTD Hungáriának Nemesvámoson immár több mint 12 ezer négyzetméternyi gyártó- és raktárterülete van. Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy már az újabb beruházások megvalósításához szükséges ingatlanok is a cég rendelkezésére állnak.
Az elsősorban fűnyírókat, láncfűrészeket, kapákat, komposztálógépeket, gyepszellőztetőket, tavaly óta pedig már benzinmotoros fűkaszákat is gyártó társaság termékeinek mintegy 90 százalékát a külpiacon értékesíti. (A benzinmotoros fűkaszák gyártását a mexikói üzemből tavaly telepítették Nemesvámosra.) A román, a bolgár és az ukrán piacot teljes egészében Magyarországról szolgálják ki. Az ügyvezető igazgató kifejtette: sikereiket elsősorban a folyamatos fejlesztésnek és a kiváló minőségnek köszönhetik. A cég idei üzleti tervében már 26 milliárd forintot meghaladó nettó árbevétel elérése szerepel.
