Új tulajdonosa van a Florascának, az ország egyik legnagyobb, két megyében is értékes ingatlanokat birtokló kommunális szolgáltatónak és virágföldgyártónak. A soproni székhelyű cég - amely az elmúlt időszakban már finanszírozási gondokkal küszködött - 100 százalékos üzletrészét végül a soproni székhelyű GPH Logistics Kft. vette meg 156,1 millió forintért. A Florasca két korábbi tulajdonosa - a Győr-Moson-Sopron, valamint a Vas megyei önkormányzat - az elmúlt évek alatt többször próbált megválni a cégtől. Az elmúlt évet már több mint 70 millió forintos veszteséggel záró társaságért 2004-ben még 450, egy évvel később 380, legutóbb pedig már csak 320 millió forintot kértek. Vevő viszont eddig nem akadt. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy a lakossági szennyvízszállítással, csatornatisztítással és hulladékkezeléssel is foglalkozó társaság 17 iszaplerakójának immár nem halasztható rekultivációja közel félmilliárd forintba kerül.
A Vas megyei önkormányzat a nyáron úgy döntött, él elővásárlási jogával, s a szomszédos megyétől 590 millió forintért megveszi a cég 50 százalékos üzletrészcsomagját. Ezt követően a Florascát 150 millió forintos minimumáron hirdette meg. Kun László, a Vas megyei önkormányzat főjegyzője lapunknak elmondta, kikötötték, hogy az új tulajdonosnak tovább kell működtetnie a társaságot. A kötelező feladatok közé tartozik például a lakossági szennyvízszállítás. A hansági tőzegből különböző típusú táptalajok, illetve talajjavítók gyártásával és kiszerelésével foglalkozó Florasca több multinacionális üzletláncnak, valamint benzinkutakat üzemeltető cégeknek is beszállítója.
