Az ország egyik legnagyobb élményfürdő-komplexumának építésébe vág bele Szegeden a Hunguest Hotels a városi önkormányzat tulajdonában lévő Ligetfürdő területén. A beruházás meghaladja a hatmilliárd forintot - erősítették meg lapunk információit a városházán azt követően, hogy a program megvalósításáról az önkormányzat és a cég között megállapodás született. A Ligetfürdő jelenlegi, rendkívül rossz állapotban lévő központi épületét lebontják, a helyén pedig egy csigaházat idéző, fedett fürdő kap helyet. Ebben többek között élmény- és termálmedencéket, wellnessközpontot, valamint egy gyógyászati részleget alakítanak ki.
Már döntöttek arról is, hogy az ingatlanfejlesztést a helyhatóság és a Hunguest által létrehozott projektcég valósítja meg. A város ebbe a társaságba apportálja a Ligetfürdő becslések szerint egymilliárd forintot érő területét, és a cégben kezdetben többségi tulajdonos lesz. A Hunguest később tőkét emel, majd a beruházás befejezését követően kivásárolja az önkormányzati tulajdonrészt. A Hunguest a beruházást felerészben uniós forrásokból, felerészben pedig saját erőből valósítja meg. A jelenlegi tervek szerint az önkormányzat a jövő év tavaszán adja át a területet a beruházónak, ám a fürdőt nem zárják be. A Dél-Alföld legnagyobb élményfürdője 2009 végére készül el. A Hunguestnek a Ligetfürdő mellett már jelenleg is működik szállodája Szegeden. A beruházás megvalósításával párhuzamosan a Forrás Hotelt bővítik, és a jövőben nem három-, hanem négycsillagos szállodaként működik tovább.
