BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ismét régi fényében tündököl a Balaton

A kapitalizmus legszebb nyaraként aposztrofálta az idei balatoni szezont a tópart egyik polgármestere. A szezon pedig a korábbi években megszokottól eltérően most augusztus 20-ával sem ért véget. Az őszre előre jelzett 65-75 százalékos foglaltsági mutatók mindenesetre igen biztatóak.

2007. augusztus 29. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A lapunk által megkérdezett kereskedelmi és idegenforgalmi szakemberek egyetértettek abban, hogy az elmúlt 17 év legszebb és bevételi szempontból legeredményesebb nyarát zárja a Balaton. Grófné Horváth Ilona, a Balatoni Hajózási (BH) Zrt. gazdasági igazgatója úgy fogalmaz, az idén olyan utasszámaik vannak, amelyek húsz évvel ezelőtt is megállták volna a helyüket. Bár a változékonyabbra fordult időjárás miatt az augusztus várhatóan már nem lesz fenomenális, a BH idén kiemelkedő évre számít. Elkán Péter, az SCD Holding Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta, a legnagyobb balatoni szállásadó cég valamennyi nyaralótelepe, kempingje kiválóan teljesített. A főszezonban gyakorlatilag telt ház volt, teljes kapacitáskihasználtsággal működött többek között valamennyi siófoki szálloda, a balatonfüredi Hotel Marina és Annabella, a balatonalmádi Hotel Ramada, a balatonkenesei Hotel Marina Port, a badacsonyi Club Hotel és még jó néhány alacsonyabb osztályba tartozó szálláshely is. A szállodák és a panziók döntő többségének foglaltsági adatai még most augusztus végén is elérik a 85-95 százalékot. A szezon pedig az idén szépen kitolódott. Sárdi Péter, a balatonfenyvesi strandon büfét működtető egyéni vállalkozó lelkesen újságolja, az elmúlt hétvégén csak úgy győzték a kiszolgálást, hogy visszakönyörögte augusztus 20-án elköszönt idénymunkásait. A vendégek késő estig két sorban álltak a malacsütőnél és a sörcsapolónál. Sárdi szerint, hála a jó időnek, július elejétől augusztus végéig akkora forgalmuk volt, mint az elmúlt három évben összesen.
A Napi Gazdaságnak nyilatkozó legnagyobb tóparti szállásadó cégek vezetői úgy vélik, ha továbbra is jó idő lesz, szeptember végéig, október közepéig tarthat a szezon. Az őszre előre jelzett 65-75 százalékos foglaltsági mutatók mindenesetre igen biztatóak.
Balázs Árpád, Siófok polgármestere szerint lassan beérnek az elmúlt másfél évtized erőfeszítései. A városban a közelmúltban fél tucat, a legkülönbözőbb szolgáltatásokat kínáló szálloda és nívós apartmanház épült, s elkészült a télen is nyitva tartó gyógyfürdő. A buli- és a sufniturizmus kora azonban - fogalmazott a polgármester - véget ért. A közelmúltban a helyhatóság nemet mondott egy óriásdiszkó kialakítására, bár az jelentős bevétellel kecsegtetett. Balázs elmondta, az idei főszezon is azt bizonyítja, hogy az egész Balaton-parton tovább kell folytatni a fejlesztéseket. A városban újabb luxusszállodát épít a spanyol Fadesa, de fejleszt az SCD-csoport és a Masped is. A déli part idei forgalomnövekedését Balatonlelle, Balatonboglár, Fonyód, sőt Balatonfenyves és Balatonberény térségében is érzékelték. Zöldi Pál, a Pegazus Utazásszervező Kft. kereskedelmi igazgatója szerint csak a rendszerváltás előtt volt arra példa, hogy legalább két-három turnusra még a szerényen berendezett, nem vízparti, sőt lakott házban lévő szobákat és apartmanokat is ki lehetett adni, személyenként 2000-2500 forintért.
Jovánczay Éva, az elsősorban Szigliget és Badacsony térségében tevékenykedő Szivárvány Program- és Utazásszervező Kft. marketingigazgatója úgy véli, divat lett a magyar tengernél nyaralni, bár a tópart jó része, megfelelő színvonalú szálláshelyek híján, még mindig időjárásfüggő. Ugyanakkor nagyon sokat segített a balatoni kerékpárút-hálózat kiépítése, hiszen az idén csak náluk több mint 800-an vették igénybe az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokat. Ráadásul a Balaton körül kerekezők az egész tavat megismerik, s szinte mindenütt költenek. Hasonló a helyzet a vitorlás- és a kulturális turizmussal is.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet