Az idei nyár végén kevés az olyan vidéki nagyváros, ahol a nyári szabadságok utáni munka-, illetve iskolakezdést nagy volumenű útrekonstrukciók akadályoznák, de ez nem csak a kedvező időjárás okán van így. A szűkös források miatt nem volt annyi beruházás, hogy ne tudták volna tartani a határidőket, illetve pénz híján gyakran el sem kezdték a munkákat. A 2010-ben Európa Kulturális Fővárosának (EKF) otthont adó Pécsett a közelmúltban született végleges döntés arról, hogy a Sopianae program keretében átfogó útrekonstrukciós program kezdődik, amely a tervek szerint teljesen átrajzolja majd a város térképét. A tervek szerint többek között aluljárót építenek az úgynevezett kis állomásnál, a vasút alatt kétszer kétsávos út vezet majd, a keresztező Verseny utcát pedig meghosszabbítják. A beruházási program részeként tehermentesítik a Zsolnay és a Rákóczi utat, s gyalogos útvonal készül majd a Zsolnay Kulturális Negyedig. A rekonstrukció egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a városon átmenő autókat eltereljék, ezen az útszakaszon jószerével csak tömegközlekedés és gyalogos forgalom legyen. A közlekedésfejlesztési program része a pogányi repülőtér kifutópályájának meghosszabbítása is.
Ami a finanszírozást illeti, a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy a város 2010-ig 34,6 milliárd forint uniós és központi forráshoz jut - csak a 6-os út várost átszelő szakaszának nyomvonal-korrekciója mintegy 5 milliárd forintba kerül -, a saját erőt pedig EIB-hitelből teremtheti elő. A mintegy 10 milliárd forintos hitel visszafizetésére a kormány garanciát vállal. Pécs az idén úgy tud mintegy 270-300 millió forintot költeni a legfontosabb útrekonstrukciós munkákra, hogy az enyhe tél miatt a szokásosnál jóval kevesebb volt a kátyúzási feladat, emellett minden egyes önkormányzati forinthoz ugyanannyi központi támogatást kap.
Zalaegerszegen idén nemcsak a szűkös források miatt visszafogott az útfelújítási program, hanem ezért is, mert elkezdődött egy több mint 13 milliárd forint értékű szennyvízcsatorna-építési program, amely 2009-re fejeződik be. Az érintett területeken - ez több városrész - csak ezt követően fognak hozzá az utak rendbetételéhez. A városnak idén mindössze 85 millió forintja volt a legsürgetőbb útfelújításokra; ez harmada sincs a tavalyinak, jóllehet Zalaegerszeg mintegy 400 kilométernyi úthálózatából csupán 150 kilométernyinek van szilád burkolata. Veszprémben sem az a legnagyobb gond, hogy mikor készülnek el a felújítással, hiszen a városban idén mindössze 180-200 millió forint jutott útrekonstrukcióra. A városháza egyik illetékese szerint a jó utak és járdák reményében a helyiek szívesen bukdácsolnának még többet, csak lenne miből megrendelni a munkákat.
