Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– tudtuk meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) felügyeleti tanácsának elnökétől, Farkas Istvántól, aki azt is hangsúlyozta, hogy az amerikai jelzáloghitel-válság miatt nem nőttek meg a magyar piaci kockázatok.
ä B. Varga Judit
– Az amerikai jelzáloghitel-piaci válság miatt a felügyelet lát kockázatokat a magyar piacon?
– A fokozott figyelem mindenképpen indokolt. Nem csupán ebben, hanem minden ügyben, egyszerűen ez a dolgunk. Ami a konkrét történetet illeti, közvetlenül egészen biztosan nincs hatással a hazai pénzügyi szférára. Azoknak az intézményeknek ugyanis, amelyek az Egyesült Államokban érintettek, nincs magyarországi „lábuk”, még európai is viszonylag kevés. Nálunk pedig a jelzálog-hitelezés nincs olyan szinten, hogy hasonló veszélytől tartani kellene. Másrészt viszont: ez a világ roppant kicsi, így áttételesen minden mindenkire hatással van.
– Egyelőre még a szakértők is vitatkoznak azon, tulajdonképpen mekkora is most a baj. Ön a pesszimistábbak vagy az optimistábbak közé tartozik inkább?
– Leegyszerűsítve a történet a következő: az adósok kockázatát elviszik a kötvénytulajdonosok, s ha ők úgy látják – mint az történik most is –, hogy már túl nagy lenne a rizikó, egyszerűen nem fektetnek be többé ide, sőt ki is vonják a pénzüket. A finanszírozóknál így kevesebb lesz a forrás. A hiányzó pénzt pumpálták a jegybankok a rendszerbe. Ennek hatására azonban nyilvánvalóan felfelé indulnak a hozamok, ami az általános hozamelvárást is magasabbra tolja. Az eddigi fejlemények alapján én nem gondolom, hogy ez komoly gondokat okozna. Mindenképpen résen kell azonban lenni. Ráadásul nem is akárhogyan. A felügyeleti munka újdonsága, hogy egyre inkább a tartalomra és nem a formára kell figyelni.
– Mit ért pontosan ezen?
– Nem elég azt vizsgálni, hogy a piaci szereplők betartanak-e egy-egy konkrét előírást. A szabályok követése persze fontos, de nem elégséges, az egészet összességében is nézni kell. Még egyszer hangsúlyoznám azonban, hogy az amerikai subprime ügyletek miatt nem nőttek meg a magyar piaci kockázatok.
– Azért akadnak házon belüli kockázataink is, gondolok például a takarékszövetkezeti szektorra…
– A pénz logikája mindenütt hasonló, ezért nem véletlen, hogy ezen a téren is felismerhető az előbbi „séma”. A takarékszövetkezetek alapvetően arra jöttek létre, hogy helyben összegyűjtsék és szétosszák a forrásokat. Fontos helyük és szerepük van tehát a rendszerben. Probléma akkor van, amikor egy intézmény (konkrétan például a takarékok a faktorcégeknél) olyan kockázatokat vállal fel, amelyeket nem tud rendesen kezelni. Ennek lehet külső vagy belső oka is, a lényeg, hogy akadnak, akik kijelentik: a továbbiakban nem hajlandók részt venni ennek finanszírozásában. Drámai következmények nem várhatók, de a kockázatokat ki kell szűrni a piacról.
– Elképzelhető például, hogy leszűkítik a takarékszövetkezetek ilyen típusú jogosítványait?
– Azt szeretnénk, ha a felügyelet egyre kevésbé lenne egyszerűen engedélyező és ellenőrző hatóság. Szerintem a felügyeletnek is olyanná kell válnia, mint egy jó banki kockázatkezelőnek, aki sohasem azt mondja, hogy nem adok hitelt, helyette inkább a feltételekről beszél. Mi sem mondjuk tehát a takarékszövetkezeteknek, hogy nem hitelezhetnek ide vagy oda, inkább azt hangsúlyozzuk: akkor hitelezhetnek, ha ennek és ennek a feltételnek megfelelnek. Szabadon dönthetnek arról, hogy egyesülésekkel vagy más módon tőkeerősebbé válnak, így növik ki magukat és az esetleges gondokat. Vagy: marad a lokális jelleg, annak minden kötöttségével és korlátjával.
– A Kinizsi takarék már részvényeit nevesítve bankká alakult, és tudomásunk szerint másutt is elindultak ezen az úton. Ez a változás nem utal esetleg arra, hogy a szövetkezeti szórt tulajdonosi szerkezet vagy még inkább a pénztáraknál az önkormányzati elvű működés nem felel meg a mai igényeknek?
– Ezen a téren én eretneknek számítok. A takarékszövetkezeteket azonban nem szabad összemosni a pénztárakkal. A szövetkezeti működés ugyanis nem ritka a világban, és nem is funkciótlan. Mindkét szektorra igaz viszont, hogy a felügyelet szempontjából teljesen közömbös, miként szedték össze a működéshez szükséges pénzt. Ha azt kérdezi, nehezebb-e önkormányzati alapon kezelni a szervezetet, akkor azt mondom, igen, nehezebb. Ez azonban az ő gondjuk. Az átalakulások, egyesülések során van azonban egyetlen dolog, amit mi megbocsáthatatlannak tartunk, és ez az átláthatóság hiánya.
– Emlékszem, ki is adtak egy úgynevezett vezetői körlevelet, amely tulajdonképpen azt célozta, hogy a pénztárak (amelyeknél erős koncentráció várható) beolvadását ne a menedzsmentnek adott „csúszópénzek” motiválják. Hasonló körlevél született régebben arról is, hogy a lízingcégek az autók esetében ne kínáljanak önerő nélküli, hosszú futamidejű konstrukciókat. Nem vet rossz fényt a felügyeletre, hogy mégis maradtak ilyen megoldások a piacon?
– A felügyelet nem jogalkotó, nem is szeretném, ha az lenne. Ezek a körlevelek, amelyek szintén újdonságot jelentenek az életünkben, tulajdonképpen ajánlások. Összhangban a korábban már említett új felügyeleti elvekkel, nem várjuk meg, hogy az a piaci szereplő, amelynél kockázatokat látunk, csak elkövet valami jogelleneset. Neki és a többieknek is felhívjuk a figyelmét a kifogásolható tevékenységre. Ezt kifejezetten normaalkotó szándékkal tesszük, vagyis a jogi kereteken belül elősegítjük a pénzügyi szervezet prudens működését. A lízingcégekkel kapcsolatban érdemes belegondolni abba is, hogy mögöttük is állnak finanszírozók – például bankok. Az egészet, mint már említettem, összességében kell nézni. A lízingcégeknek nincsenek betéteseik, túlvállalásaik saját tulajdonosaik mellett az őket finanszírozó bankok kockázatát növelhetik.
– A felügyelt intézmények biztonságára tehát komplexen és folyamatosan figyelnek, a legfrissebb banki megtakarítási ajánlatoknál viszont nyomát sem láttam, hogy működne ez a normaalkotási szándék. A helyzet most alapvetően megváltozni látszik, hiszen a Pénzügyminisztérium kidolgozott egy új szabályozást. Mi erről a véleménye?
– Az egységes betéti kamatláb (EBKM) előírása akkor született, amikor az egykori Postabank bevezette a lépcsős kamatot. Nyilvánvalóvá vált, hogy most újra el kell végezni ezt a szabályozást. A munkát közösen kezdtük el, azaz a felügyelet aktívan részt vett a munkában, s reményeim szerint még ebben az évben be is tudjuk fejezni. Tévedés ne essék, senki sem hiszi, hogy bármilyen pontos és körültekintő számítási metódus örök életre megoldja a hasonló problémákat.
– Nem érzi úgy, hogy most meg – ha így marad a szabályozás – sikerül túllőni a célon? Azáltal, hogy az EBKM-be nulla hozammal kell beszámítani a befektetési jegyeket, nemcsak a bankok közötti marketingversenyt, hanem a hazai megtakarítási szerkezet korszerűbbé válását is megkísérlik megakadályozni.
– Akadnak garantált hozamú befektetésnek nevezett megoldások, amelyeket ha kicsit megkapargatunk, kiderül: nem áll másból, mint egy betétből és egy opcióból. Az egyiket egy bank, a másikat befektetési alap kínálja, a különbség közöttük pedig elenyésző. Össze lehet csomagolni mindent, de tudni kell, hogy miben pontosan mi van, és az egyes elemeknek mi az ára. Mindehhez még hozzávehetjük a biztosítók befektetési konstrukcióit is. Három szektorról beszélünk tehát, miközben a lényeg ugyanaz. Számunkra is jelentős feladat, hogy ezeket a – még nyelvükben is különböző – területeket valahogy egységesen kezeljük.
– Most készült el a felügyeletről szóló jogszabály tervezete is. Ez hoz valamilyen lényegesebb változást az életükben?
– Az új törvény megteszi az első lépést az egyes pénzügyi ágazati szaktörvényekben felügyeleti feladatot, eljárást előíró szabályok egységesítésére. Ezzel működésünk kiszámíthatóbbá válik, ami a pénzügyi intézményrendszer életét is jelentősen meg fogja könnyíteni.
– A piac eddig azt érzékelte, hogy a felügyelet a korábbinál elnézőbb, miközben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szinte rászállt a bankokra. A hitelkártyák esetében emelt kifogásaik a pénzügyekkel foglalkozóknak elég nehezen érthetők. Nem konzultáltak erről a felügyelettel?
– Ez nem a magányos lovagok klubja. Mindenkinek megvan a saját dolga a piacon, ugyanazt a célt kell azonban szolgálniuk. Természetesen konzultálunk, de kartellügyeknél a GVH olyan gyorsan és határozottan lép fel, hogy erre előzetesen nincs mód. Ne gondolja azonban egyetlen piaci szereplő sem, hogy az ellenőrzésre hivatott szervezetekkel – esetleg éppen egymás ellenére – egyezkedni lehet. Ennek nagyon rossz üzenete lenne.
Ha már szóba került a Versenyhivatal, elmondom egy fájdalmamat: amikor a GVH bármelyik piaci szereplőt vizsgálja, nem fordulhat elő, hogy a cég egyszerűen nem engedi be. Amennyiben a felügyelet jogosulatlan pénzügyi tevékenységet ellenőrizne, akkor megkaphatja, hogy kívül tágasabb. Ilyen esetekben ma már legalább kiszabhatunk egymillió forintos bírságot, ami reményeim szerint a jövőben emelkedhet. Mindkét szervezet az állami intézményrendszer része, az eljárásokat mindenképpen közelíteni kellene.
– A két szervezet között szerintem lényeges különbség, hogy a PSZÁF-ot a felügyelt intézmények tartják el. Akadnak olyan vélemények, hogy ezért nem szigorúbbak. Tény, hogy felügyeleti díjként tavaly csaknem 12 milliárd forint folyt be, tehát jókora summán ücsöröghetnek...
– A magyar pénzügyi közvetítő intézményrendszer „ücsörög” a GDP másfélszeresén, bennünket azért fizetnek, hogy ez ne tűnjön el. Ami pedig a felügyeleti díjakat illeti: ez nem a mi pénzünk. A felügyelet az egyetlen kormányhivatal, amely tartalékot képezhet. Tavalyi bevételeink egyébként részben azért ugrottak meg, mert az előző évben is elmaradt a felügyeleti díjstruktúra 2005-re tervezett átalakítása. Október 1-jétől azonban átalakul a rendszer, a piaci szereplők számára ez mintegy 30 százalékos díjcsökkenést jelent. A tartalék a kevesebb bevételt hozó évekre is kell, nem beszélve azokról az uniós képzési, fejlesztési feladatokról, amelyek előttünk állnak. A magyar felügyeletnek e téren közép-európai régiós felelőssége is van.
– A díjcsökkentés lehetővé teszi azt is, hogy a pénzügyi intézmények az ügyfelek számára kedvezőbb kondíciókat nyújtsanak?
– Nagyon remélem, hogy ezt megérzik majd a fogyasztók is. A díjcsökkenés azonban nem lineáris. A fizetendő összeg ezután nem elsősorban szervezettől, hanem tevékenységtől függ, a súlyozás pedig kockázatalapú. Logikusan, hiszen minél nagyobb kockázatot jelent valami, annál több felügyeleti erőforrást igényel.
