A határőrség adatai szerint egyre kevesebben, ám egyre nagyobb mennyiségű dohányterméket próbálnak Magyarországra csempészni. Az elsősorban az ukrán határszakasznál jellemző benzinturizmus forgalma a vám- és pénzügyőrség 2005 végén bevezetett, főként a jövedéki termékekre irányuló teljes körű ellenőrzése nyomán visszaszorult. A szigorítások a dohánytermékek behozatalával foglalkozó „vállalkozókra” is hasonlóan hatottak, de a siker persze korántsem teljes. Nincs ezen mit csodálni, hiszen becslés szerint a világ dohánytermék-forgalmának mintegy 10,7 százaléka, vagyis évi 600 milliárd darab cigaretta megy át a csempészek kezén. Az ENSZ egyik civil szervezetének felmérése azt mutatta ki, hogy nincs a világon még egy olyan áru, amelyet ekkora tömegben csempésznének.
A határforgalmat persze nem csak a csempészek terhelik. A Tesco áruházlánc tapasztalatai szerint egyes országrészekben a kiskereskedelmi forgalom akár tíz százalékát is a szomszédos országok átruccanó vásárlói teszik ki, míg a magyarok korábbi bevásárlóturizmusa inkább csak a ruhanemű beszerzésére korlátozódik. Az Országos Kereskedelmi Szövetségnél úgy látják, hogy újra megerősödött a szervezett bevásárlóturizmus – a látogatók összetétele azonban jelentősen átalakult.
