Alighanem minden üzletember és művész álma, hogy kitaláljon valami olyant, amiből abszolút divat, illetve kultusz lesz. Ez ugyanis a biztos út a meggazdagodáshoz. Almási Miklós, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének oktatója úgy véli, ma már mesterségesen is lehet kultuszt generálni, de alapanyagra mindenképpen szükség van. Az igazi kultusz ugyanakkor nem tervezhető, Harry Potter akkora üzlet, amilyen a maga kategóriájában sohasem volt és nem is lesz, olyan kivétel, melyből nem lehet rendszerszabályt építeni – összegzi Almási. Az egész világon londoni idő szerint szombatra virradó éjfél után egy perccel megnyíltak a könyvesboltok ajtói, és Los Angelestől Újdelhiig, Mexikóvárostól Szöulig 93 országban rajongók ezrei indítottak rohamot, hogy megszerezzék a Harry Potter-regényfolyam hetedik (utolsó) kötetét. Ahogy világszerte, úgy Magyarországon is csúcsokat döntöget a Harry Potter-sorozat, könyvben és filmben egyaránt. Azokban az években, amikor megjelent Harry Potter-kötet, azok mindig az eladási listák élén landoltak, sőt a varázslótanonc történetei miatt kezdték el Magyarországon is külön vezetni a felnőtt és a gyerek bestsellerlistát.
