Magyar Vendéglátók Ipartestülete
Gombás András régiós alelnök
A megszorítások hatására a saját éttermünk (ez a főváros tizennyolcadik kerületében van) forgalma 30 százalékkal csökkent. Számos helyen hasonló visszaesést tapasztalnak. Ha pedig nincs bevétel, akkor nem tud fehéredni a szakma, sokkal inkább feketedésről beszélhetünk. Komoly éttermek nem engedhetik meg maguknak, hogy bejelentetlen munkaerőt alkalmazzanak, de összességében ma sem lehet elmondani, hogy a korábbinál tisztább lenne a szakma. Ez nem meglepő viszont, ha látjuk: sokan egyik napról a másikra élnek, hitelt kell felvenni már a működtetéshez is. Akadnak még tartalékok (például energiatakarékos berendezések használata vagy a családi vállalkozásra átállás), de véleményem szerint őszre vagy legkésőbb a következő tavaszra ezek is kimerülhetnek, ezután éttermek százai szűnhetnek meg.
Kereskedelem
Tesco, CBA
Nyilvánvalóan vevőt von el az áruházlánctól a feketekereskedelem, de a Tesco méretéből adódóan ezzel komolyabban még nem foglalkozott – mondta lapunknak Hardy Mihály szóvivő. A kereskedelmi lánc nemcsak Budapesten, hanem vidéken is jelen van, ott a feketepiacok ereje gyengébb. Leszögezte, a vevők tisztában vannak azzal, hogy az áruházláncban ellenőrzött minőséget vásárolhatnak, szemben a feketepiacokkal. Az élelmiszer-kereskedelemben pedig jellemzően nem erős a feketegazdaság. A Tescóhoz hasonlóan nyilatkozott Neubauer Katalin, a CBA kereskedelmi igazgatója, aki szerint mind Budapesten, mint vidéken ellenőrzötten zajlik az árubeszerzés, vagyis a feketekereskedelmet teljes mértékben ki lehet zárni. Ahol komoly problémát lát, az a cigaretta- és a ruházati kereskedelem, ami elsősorban a szakboltokat érintheti hátrányosan.
ÉVOSZ
Nagy János ügyvezető igazgató
A tavaly országos hatályúvá kiterjesztett építőipari ágazati kollektív szerződés (áksz) gyakorlatba való átültetése látszik a KSH által közzétett béradatokon. A vállalkozások eleinte nem vették komolyan a bértarifatáblát, de a helyzet megváltozott, amikor kiderült: ezt kemény ellenőrzésekkel és büntetésekkel számon kérik. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) partner a „tisztítási” folyamatban, hiszen a zavarosban halászók miatt a tisztességes vállalkozók kerülnek hátrányba. Akad még tennivaló, hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy a 128 ezer forintos építőipari átlagkereset a valóságot tükrözi. Tegnap sikerült az áksz-t megújítani, a megegyezésben szereplő szakmai minimálbérek az országos átlagnál nagyobb ütemben emelkednek, de (legálisan) az építőipar még így is a kevésbé jól fizető ágazatok közé tartozik. A közelítés azonban csak fokozatosan mehet. A megújított ágazati kollektív szerződés várhatóan augusztus 25-én jelenik meg a Munkaügyi Közlönyben, és ezzel hatályba lép a megállapodás.
