BUX 139096.62 -0,5 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kell egy saját regionális (olaj)multi

2007. július 16. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Mol igazgatósága – jelentette be a társaság vezérigazgatója, Mosonyi György – egyhangúan mondott nemet az OMV kéretlen és barátságtalan megkeresésére. Álláspontjuk szerint ugyanis ez a társasági kombináció nem jelent vonzó üzletet és nem teremt értéket a Mol és a részvényesek számára. Nem vagyunk érdekeltek más országok államainak befolyása alatt álló regionális monopólium kiépülésében – hangsúlyozta Kóka János gazdasági miniszter a lapunknak adott interjúban. Mint elmondta, nem sok a kint is eséllyel induló magyar cég. A Mol az egyik ilyen társaság az OTP Bank vagy a Richter mellett, s ilyen céggé válhat az MVM is, ha meg tud erősödni egy szabad energiapiacon. Magyarországnak inkább érdeke, hogy innen nőjenek ki regionális multicégek, mintsem hogy a régió más társaságai szerezzenek itt meghatározó részesedést – hangsúlyozta a miniszter. A kisebbik koalíciós párt elnöke beszélt arról is, hogy az egykulcsos adó bevezetésének ma nincs realitása. Ennek a kilencvenes évek végén, a stabilizációs intézkedések után lehetett volna esélye. Az SZDSZ álláspontja szerint – tudtuk meg – a várható új adórendszerben is olyan megoldás kell, ami a minimálbéren élők nettó jövedelmét nem erodálja.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet