NAPI Gazdaság
Az üzleti kényszer hatására most komolyabb mozgolódás indult meg a takarékszövetkezeti szektorban. A pénzügyi felügyelet a múlt hónap végén engedélyezte a Nagyvázsonyi Kinizsi Takarékszövetkezet bankká alakulását, amit információink szerint mások is fontolgatnak. Csak az integráción belül számos megoldás fut: vannak olyan takarékszövetkezetek, ahol helyi alapon jönnek létre szövetségek (ilyen az egymással fúziót előkészítő Vas megyei takarékszövetkezetek Vasi Bank elképzelése), máshol kereszttulajdonlásról érkeznek hírek. Aligha véletlen, hogy a takarékok érdekvédelmi szervezetének (OTSZ) alapszabályát a közelmúltban úgy módosították, hogy a szövetség tagja lehet bármely takarékszövetkezet jogutódja is. Közben – derül ki a NAPI Gazdaság birtokában lévő, március 30-ai keltezésű szándéknyilatkozatból – a DZ Bank hajlandó megvásárolni az Allianz Takarékbankban lévő, eladósorba került részesedését. A németek azonban ennél is tovább mennek: kötelezettséget vállalnak arra, hogy a takarékszövetkezetektől visszavásárolják a szövetkezeti ernyőbank annyi részvényét, amellyel 75 százalékos tulajdonrészt szereznek a Takarékbankban. Ennek realitását talán az adhatja, hogy – mint arról a pénzügyi szektorban hónapok óta beszélnek – a takarékszövetkezetek egy részének ingataggá vált az anyagi helyzete. Az elmúlt években lízing- és faktoráló cégeknek nyújtottak ugyanis sok tízmilliós, soha meg nem térülő hiteleket. A lapunk által megkérdezett szakértők becslése szerint a két legnagyobb ilyen „partner” tevékenysége együttesen 4-6 milliárd forinttal rövidítette meg a takarékszövetkezeteket.
KÉPHEZ
A takarékok vagyona jelentős, ezek az összegek pedig egy átalakuláskor könnyen nevesíthetővé, a későbbiekben pedig akár kivonhatóvá is válhatnak.
