Bajban a szállodák?
NAPI Gazdaság
Amíg az első négy hónapban – a ritkaságszámba menően sok hosszú hétvégének is köszönhetően – jó eredményeket értek el a szállodák, a szektorban dolgozók szerint májusban és júniusban régiónként és hoteltípusonként eltérő mértékben a forgalom visszaesése, különösen a hazai vendégek elmaradása volt jellemző. A szakmában a legnagyobb vesztesnek eddig a budapesti szállodákat, a legjobb helyzetben lévőnek a balatoni négycsillagos wellnesshoteleket tartják. Akad, aki szerint a kedvezőtlen helyzet kialakulásához hozzájárult, hogy az állam által korábban nyújtott fejlesztési támogatások eredményeként mára túlkapacitás jött létre, az átlagárak jelentős csökkenése pedig belátható időn belül kikényszeríti a piaci konszolidációt. Ezt jelzi, hogy jó nevű, klasszikus négycsillagos hotelek is egyre inkább olyan time-share alapú értékesítési rendszerekhez csatlakoznak, ahol a vendég több évtizedre szóló, átruházható, örökölhető üdülési jogot vásárol. Olyan ajánlat is megjelent már a piacon, amelyben a megvásárolt időt – mondjuk egy hetet – nem kell egyszerre felélni: akár egy-két napos tartózkodásra is fel lehet használni.
