Elég nagy kavarodást okozott az az idén életbe lépett módosítás, amely szerint az önkéntes pénztári tagok a számukra járó adókedvezményt már nem közvetlenül, hanem az általuk megjelölt pénztárban kaphatják vissza. A gondok elsősorban arra vezethetők vissza, hogy az APEH által kiadott szja-bevallásban és a kitöltési útmutatóban is félreérthető módon jelent meg az egyéni számla azonosítására alkalmas rész. A problémát az adóhatóságnak és a Pénzügyminisztériumnak még január vége előtt több kassza és a pénztári szövetségek is jelezték. Az adóhivatal honlapjára február 7-én került fel a tájékoztató, később pedig a kitöltőprogramot is javították, de sokan ekkorra már beadták bevallásukat. Pénztártagok ezrei dühöngtek, hogy csak nem érkezik az adó-visszatérítés (NAPI Gazdaság, 2007. április 4., 4. oldal).
Április közepén azután megindultak a visszautalások. Például az MKB nyugdíjpénztáránál szinte egyetlen nap alatt közel nyolcezer, az egészségpénztáránál pedig 1700 tag kapta meg pénzét. A kasszák tájékoztatása szerint azóta gyakorlatilag zökkenőmentesen folyik az adóhivatali utalás.
