Az uniós agrártámogatási pályázatokon elnyert források segítségével 20-30 bioüzemanyag-gyártó üzem is épülhet Magyarországon a következő években. A kisebbek a környezetük energiaellátásban vehetnek részt, míg a nagyobbak exportra fognak termelni. Bioetanolt jelenleg Győrben és Szabadegyházán gyártanak viszonylag nagy mennyiségben, biodízelgyár a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderes-Bánhalmán épült, de ez a magas repceárak miatt egyelőre nem működik. A cég ennek ellenére 2007 végétől várhatóan a Mol beszállítója lesz. Külföldi társaságok például a Győr melletti Gönyűn, továbbá Mohácson, a Somogy megyei Marcaliban és a Hajdú-Biharban található Kabán kezdenek bioüzemeket építeni, 15–30 milliárd forintos költséggel, és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumba (FVM) több mint száz szándéknyilatkozat érkezett az utóbbi időben új beruházóktól. Az agrártárca a hazai alapanyag-termelés ismeretében néhány nagy és 30-40 kisüzem felépítését tartja ésszerűnek.
Ugyanakkor gondot okozhat az, hogy a bioetanol-üzemek – az EU gabonaintervenciós támogatásának megszűnése nyomán az ország nyakán maradó évi 2-3 millió tonna kukorica felszívására – kukoricaalapú bioetanol-gyártás meghonosítását tervezik. Ennek azonban versenyeznie kell a forgácsra, szalmára alapuló technológiákkal, amelyek olcsóbb termelést ígérnek. Egyes szakértők szerint mindennek nyomán a kicsi, gabonára alapozott hazai üzemek 2012–2014-re elveszthetik versenyképességüket és kiszorulhatnak a piacról.
Ami a felvevőpiacot illeti, jó hír, hogy az Európai Unió 2010-re megduplázná, 2030-ra pedig megnégyszerezné a bioenergia-felhasználást. Így 2010-re a megújuló erőforrások részesedése – igaz, ebben például a szélenergia is benne van – a jelenlegi átlagos 6 százalékról 12 százalékra növekedne. A közlekedés terén 2005-re 2 százalékos bioenergia-felhasználási arányt kellett elérni az unióban, ami ugyan sikerült, ám a 2010-es 5,75 százalékos célkitűzést szakértők nehezen elérhetőnek tartják.
Az Egyesült Államokban optimista előrejelzések láttak napvilágot a szél-, illetve a bioenergia jövőjét illetően. Ezek szerint az előállítási költségek csökkenése nyomán az ilyen energiaforrások az USA energiafelhasználásának akár 25 százalékát fedezhetik 2025-re. Szakértők szerint Észak-Amerikában és Kínában a faforgács lehet a bioetanol- és a elektromosenergia-termelés egyik jelentős forrása, mivel ezekben az országokban nő az erdősített területek nagysága.
