Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Véglegesnek tekinthető a közelmúltban nyilvánosságra került kórházlista, illetve a biztosan megszűnő kórházak kapacitásai mely intézményekhez kerülnek át?
– A kórházakról szóló döntés a törvénynek megfelelően a héten születik meg, ekkor kihirdetjük a finanszírozással és a volumenkeretekkel kapcsolatos döntéseket is. Nap mint nap részt veszek tárgyalásokon, és kapok újabb és újabb szakértői anyagokat, melyeket érdemes figyelembe venni a döntéshez. A megszűnőkkel kapcsolatban: a borsodi dialízisközpont és a kecskeméti kórház esete egyszerű – előbbi ott marad a megyei kórházban, mely vagy önmaga működteti, vagy a dialízisközpontot eddig üzemeltető Flezenius folytatja tevékenységét. A kecskeméti repülőkórház esetében megállapodott a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és a Honvédelmi Minisztérium, hogy a feladatok a felszereléssel, infrastruktúrával és épületekkel együtt átkerülnek a megyei kórházhoz. A budapesti intézményeknél még folynak az egyeztetések, melyeken részt vesznek a szakkollégiumok és a lehetséges működtetők egyaránt annak érdekében, hogy például a gyermekkardiológia a megfelelő helyre kerüljön. A döntéseknek ugyanakkor a felek megállapodásán kell alapulniuk.
– A kórházbezárások mekkora megtakarítást jelentenek az egészségügyi rendszer számára?
– A lényeg az, hogy minden megtakarított forint az egészségügyben marad, és annak fejlesztését szolgálja. A bezárások és ágyszámcsökkentések célja, hogy jobb minőségű ellátást kapjanak a betegek kevesebb, de jobban finanszírozott, így magasabb színvonalú intézményekben. Ezenkívül sokkal jobb lehetőségeket kell biztosítani a járóbeteg-ellátásban, elsősorban vidéken, ahol nincs elegendő szakorvosi intézet. Több beteget kell meggyógyítani a járóbeteg-ellátásban, hogy kevesebb feküdjön kórházban.
– A kórházstruktúra átalakulása szükségszerűen az egészségügyi dolgozók mobilizálásához vezet – mit tesz a minisztérium, hogy segítse őket ebben?
– Magyarországon nem az orvosok számával van a baj – a létszám nagyjából megfelel az európai átlagnak –, az eloszlás azonban hihetetlenül torz. Míg Budapesten egyes szakmákban az európai átlag többszöröse a létszám, addig vidéken bizonyos területeken fehér holló a szakorvos. Ezen próbálunk változtatni a közeljövőben meghirdetendő mobilitási programmal, mely tartalmaz támogatásokat a hátrányos helyzetű térségekben munkát vállaló orvosok számára, támogatást magánpraxisok alapításához és ehhez tartozik a társadalombiztosítás által támogatott magánszakorvosi rendszer bevezetése is. Tovább él a szakorvosok számára nyújtott hitellehetőség is járóbeteg-rendelők privatizálására.
– Valóban megszületett a döntés a több-biztosítós modell bevezetéséről?
– Egyelőre nem, de hamarosan megszületik. Amit a sajtó most megírt, az egy törvényjavaslat, melyet az SZDSZ készített még 2005-ben, és ez azóta nyilvános is.
– Elkezdődtek már a tárgyalások a minisztérium és a biztosítók között?
– A Magyarországon tevékenykedő tizenhárom egészségbiztosító reformbizottságot hozott létre, és megkezdték az előkészítő munkát. Nem egyenként tárgyalunk a biztosítókkal, hanem egyszerre mindegyikkel, pontosabban a képviselőikkel, a Mabisz szervezésében.
– A tárgyalások eddigi tapasztalatai alapján a biztosítók csak a teljes ellátást nyújtó, ezermilliárdos volumenű piacra kívánnak belépni, vagy megelégednének a kiegészítő csomagok – százmilliárd forintos nagyságrendű – piacával?
– A biztosítók egyértelműen elmondták, hogy csak a kiegészítő biztosítási piacra nem tudnak beszállni, de mi nem is szeretnénk ezt. Megítélésük szerint nem lehetnek versenyképesek a kiegészítő biztosítások a magyar rendszerben – miért fizetne valaki havi rendszerességgel azért, amit egyébként sokszor olcsóbban alkalmilag megvehet hálapénzzel? A hálapénzzel a biztosítók nem tudnak konkurálni, mert a hálapénzért cserébe jobb szolgáltatást nyújtó orvosnak nem kell beruháznia, állami eszközöket használ, így sokkal olcsóbban tudja a többletszolgáltatást adni, mint amennyibe egy kiegészítő biztosítás kerülne. Mi magunk sem szeretnénk, ha erre a piacra szállnának be, ez ugyanis, ahogy például az angol tapasztalatok is mutatják, kettészakítja a társadalmat.
– Beléphetnek a piacra integrált, tehát egészségügyi szolgáltatást és biztosítást egyaránt nyújtó szervezetek, melyek az Egyesült Államokban általánosnak számítanak?
– Nem tartjuk kizártnak, de nincs is feltétlenül szükség a megjelenésükre. Az európai gyakorlat változó, Ausztriában például több biztosítónak is van saját kórháza, rendelőintézete, más országokban a biztosító jellemzően nem tulajdonos. Az Egyesült Államok ebből a szempontból nem a legjobb példa Magyarország számára, mert ott nincs kötelező biztosítás, míg Európában, így Magyarországon is, van, és ezen nem kívánunk változtatni.
– Mennyire egyeztethető össze a biztosítási elvvel a jövedelemarányos járulék?
– A szolidaritás elve éppen az, hogy a jövedelmünktől függően kell a társadalombiztosítási alaphoz hozzájárulnunk, ha pedig szükségünk van gyógyításra, nem a jövedelmünk, hanem a gyógyítás költségei alapján részesülünk a pénzalapból – ezen az elven nem lehet változtatni. Más kérdés, hogy a közfelelősségen kívül a magánfelelősségnek is meg kell jelennie – ezt szimbolizálja a vizitdíj –, de maga az elv ettől még változatlan. Még azokban az országokban is, ahol fix biztosítási díjat szednek, például Hollandiában, a járuléknak van egy jövedelemarányos mozgó része. Elképzelhetőnek tartom ugyanakkor – szintén az európai gyakorlat alapján – pozitív preferenciák érvényesítését, Hollandiában és Németországban például ha valaki egészségesen él, és egy évben nem megy orvoshoz, kedvezményeket vagy akár visszatérítést is kaphat.
– Mi lesz ebben a rendszerben azokkal, akik maguk nem fizetnek, illetve akik után az állam fizet?
– Nagyon fontos a két kategória különválasztása. Az állam most is fizet a munkanélküliek, börtönben lévők, nyugdíjasok, gyerekek és diákok után, a költségvetésben van ilyen sor, az összege 290 milliárd felett van. A problémát a néhány százezer „potyautas” jelenléte okozza, akiknek van jövedelmük, a törvény kötelezi őket a járulékfizetésre, mégsem fizetnek, miközben az ellátást igénybe veszik. Ezért ellenőrizzük április 1-jétől a biztosítási jogviszonyt. Akinek ilyen nincs, az is részesül ugyan ellátásban, de kap mellé egy csekket az igénybe vett szolgáltatás költségeiről, melyet be kell hajtani rajta.
– Az új rendszerben továbbra is az APEH végezné a járulékok beszedését, vagy intézhetnék ezt a biztosítók saját hatáskörben?
– Az európai tendenciák azt mutatják, hogy még ott is, ahol a biztosítók maguk szedik be a járulékot, a központi beszedés felé próbálnak elmozdulni, Németország például az idén akar átállni erre. Magyarországon már kiépült egy működőképes rendszer, nincs okunk a változtatásra.
– A felügyelet a biztosítókról is készít majd nyilvános rangsort a közeljövőben megjelenő intézményi rangsorhoz hasonlóan?
– Biztosítókról nehéz ilyen rangsort készíteni, a több-biztosítós rendszernek ugyanakkor éppen az az egyik előnye, hogy minden adat nyilvános. Ismét az európai példát említeném: a legtöbb országban hatalmas az érdeklődés a nyilvános részvénytársaságként működő biztosítók működési adatai iránt. Meghatározott időszakonként az eredmények megjelennek a sajtóban, és azokon a napokon rendszerint hamar elkapkodják az újságokat. Az egészségügyi intézmények gyógyítási eredményei ugyanakkor a felügyeletről szóló törvény értelmében valóban olvashatóak lesznek heteken belül.
– Kornai János egészségügyről szóló előadásában szerepel egy felvetés, mely szerint a biztosítókat visszariaszthatja a magyar egészségügyi piactól a magas politikai kockázat, vagyis annak veszélye, hogy kurzusváltás esetén módosulhatnak a kialkudott feltételek, szélsőséges esetben működésüket is megtilthatják. Ön szerint reális ez a veszély?
– Mindenki tudja, hogy a mostani egészségügyi rendszer rossz. Elégedetlenek a betegek, az orvosok és az egészségügyi intézmények is. Az új rendszer jobb lesz ennél, és ha egy rendszer jobb, azt nem lehet lecserélni. Nem szól majd örök időre az új rendszer sem, folyamatosan felül kell vizsgálni, kisebb-nagyobb korrekciókat végezni rajta, de visszafordítani aligha lehet. Ezt mutatja a szlovák példa is – a létrehozott társadalombiztosítási szisztéma minden kormányváltást túlélt. Egy friss közvélemény-kutatás szerint Magyarországon is többségben vannak azok, akik olyan modellt támogatnak, amelyben van választási lehetőség.
– Nem érzi úgy, hogy a kormánypártok önnel végeztetik el a „piszkos munkát”, vagyis önnek kell felvállalnia a népszerűtlen intézkedéseket, miközben ők – elsősorban a szocialisták – a közönségnek játszanak azzal, hogy rendszeresen bírálják az egészségügyi reform intézkedéseit?
– Először is kikérem magamnak, hogy ez piszkos munka lenne, ez a legszebb feladat, amit egészségügyi vezető kaphat. Szerencsésnek tartom magam, hogy én végezhetem ezt a munkát, a népszerűség pedig nem érdekel – nem színésznőnek szerződtem.
– Milyen eredménnyel lenne elégedett az idei év, illetve 2010 végére?
– Az idei év végére a cél, hogy az emberek, az intézmények, az orvosok, a kormány és a pártok megtanulnák azt a magatartást, amit reformnak nevezünk. A reform ugyanis magatartás-változás. Ha ez sikerül, 2010-re sokkal közelebb leszünk az európai szintű egészségügyhöz. Ekkorra már nemcsak a szereplők közérzetének kell érezhetően javulnia, hanem az eredményességnek is, ami azt jelenti, hogy a betegek komfortosabb körülmények között jobban gyógyulnak. Ekkorra az emberek választhatnak majd több egészségbiztosító közül, melyek között lehet állami is, de csak úgy, ha ugyanazok a versenyfeltételek vonatkoznak rá is, mint bármely más szereplőre. És ami a legfontosabb, akkor lennék elégedett, ha addigra érezhetően visszaszorulna a hálapénz.
