Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Újrakezdjük márciusban?
– Mindenki arra készül, lesz valami márciusban. Ez a hangulat határozza meg a politikai történéseket. A jelenlegi légkörben bármi történik majd, legyen akár egyetlen demonstráló előállítása, akár egy elhajított utcakő, az rögtön szimbolikus jelentőséget kap. Szociális elégedetlenségből fakadó demonstrációkra ugyanakkor aligha kerül sor március 15-én – az érdekképviseletek, szakszervezetek jellemzően eddig is hátrébb vonultak a politikai tüntetések idején, többek között azért, mert nem akarják saját üzenetüket gyengíteni.
– Néhány hete még a jobboldal szétesése foglalkoztatta a közvéleményt, mostanra már fideszes árnyékkormány felállításáról hallani.
– Ilyen árnyékkormány még nem volt Magyarország történetében, és fontos, hogy ezzel csak a megfelelő pillanatban lehet előállni, mert jelentősen beszűkíti az ellenzék mozgásterét. Az árnyékkormány majdnem úgy működik, mint az igazi kabinet: van programja és embere mindent posztra, ezzel azt üzeni, hogy bármelyik pillanatban képes a hatalom átvételére. Innentől viszont már nem lehet visszafordulni, leváltani valakit éppen olyan, mint egy igazi minisztercsere, a programot pedig a kormányprogramhoz hasonlóan lehet bírálni.
– Hogyan illeszkedik ebbe a meglehetősen kiforratlannak tűnő stratégiába a népszavazási kezdeményezés?
– Jelen állás szerint a népszavazásra legkorábban ősszel kerülhet sor, a kérdések pedig addigra már bevezetett, működő intézkedéseket érintenek. Ha a Fidesz megígéri, hogy visszacsinálja ezeket a lépéseket, két-három évre leszűkíti saját programalkotói mozgásterét és megmerevíti az álláspontját, pont a 2010-es kampány idejére, amikor váltania kellene. A vizitdíj vagy a tandíj elvetése „ráéghet” a Fideszre, még akkor is, ha ezek elsősorban a szimbolikus részei a reformoknak, visszavonásuk nem feltétlenül bénítaná meg az intézkedéseket.
– Az MSZP-ben közben egyesélyes tisztújítás zajlott le – ilyen feszült helyzetben természetes, hogy a pártnak össze kell zárnia a miniszterelnök és reformjai mögött?
– Gyurcsány Ferencnek láthatóan vissza kellett lépnie abból a pozícióból, ahogy bejelentkezett a pártelnöki posztra. Ehhez képest a kongresszuson már a miniszterelnökségét is kockára tette, amennyiben nem választják meg pártelnöknek megfelelő szavazattal. Kompromisszumos megoldás született szervezeti kérdésekben és a pártot vezetők személyéről. A helyi szocialisták pedig több esetben tovább harcolnak majd a kormány ellen a reformok egy-egy területén, akár még az ellenzékkel is összefogva, hogy saját lokális érdekeiket képviseljék.
– Közben zajlik a kisebbik kormánypárt megújulása is, amelynek során mindkét elnökjelölt, Fodor Gábor és Kóka János is pedzegeti a koalíciós szerződés felülvizsgálatát. Van olyan forgatókönyv, amelyben a liberálisok tényleg kiválnak a koalícióból?
– A liberálisok nagyon markáns programmal mentek bele a koalícióba, és szükségük van a kormányban való bennmaradásra, hogy a reformintézkedésekkel továbbra is cselekvőképesként tűnjenek fel a közvélemény szemében. A koalíciós szerződések felülvizsgálatának emlegetése a pártelnöki kampány része, a jelöltek így próbálják hangsúlyozni a SZDSZ és az MSZP különbségeit. A tényleges koalíciószakadást és az esetleges új választásokat felvállalni azonban sokkal kockázatosabb a liberálisok számára, mint az egészségügyi reform intézkedéseit, így nem valószínű, hogy az SZDSZ kiválna a kormányból. A párt ugyanakkor ugyanazzal a hitelességi problémával küzd, mint az MSZP: programjuk egyik legfontosabb elemének, az egykulcsos adó bevezetésének gyakorlatilag nincs realitása ebben a kormányzati ciklusban. Az egykulcsos adó kicsiben a liberálisok Balatonöszöde.
– Időről időre visszatérő téma a pártfinanszírozás. Születhet új szabályozás a közeljövőben?
– A korrupciót tökéletesen kizáró rendszert nyilván nem lehet csinálni, a magyar probléma jellegzetességét pedig a pártok álszemérmessége adja. Azt próbálják kommunikálni, hogy nem kerülnek sokba a választóknak, ezért nem akarják bővíteni a törvény adta kereteket, ezzel viszont minden ésszerű számítás szerint törvénysértésre kényszerítik önmagukat. Lényegében ugyanaz a helyzet, mint a parlamenti költségtérítések esetében: a politikusok nem szeretik, ha szem előtt van, hogy mennyi pénz mozog a politikában, ezt próbálják eltitkolni, ami persze lehetetlen. A megoldás a képviselőnkénti egymilliós határ megemelése lehet, de a mai helyzetben nehezen képzelhető el, hogy olyan megállapodás szülessen, ami egyszerre tetszik a választóknak, a politikaellenes kiábrándultaknak, megoldja a pártok finanszírozását és hosszú távon is fenntartható.
