Nem számol hitelfelvétellel a főváros 2007-es költségvetése, amelyet ma tárgyal a közgyűlés – ez lehet a legnagyobb változás a budapesti gazdálkodásban. Budapest kiadásai a tervek szerint 500 milliárd forintra rúgnak 2007-ben, éppen ennyi szerepel majd a kiadási oldalon, vagyis „egyensúlyi” lehet az idei költségvetés. Annak ellenére, hogy a fővárosi közgyűlésben mindössze egy fő a koalíció többsége, ami rendkívül nehéz politikai helyzetet teremt, a szakmai egyeztetések minden eddiginél zavartalanabbul zajlottak: az 500 milliárdos főösszeg mindössze 0,4 százaléka (kétmilliárd forint) felhasználása módosult, de ez is biztosított a bevételi oldalon – mondta lapunknak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes (képünkön).
A „változtatásból” zömében szociális, kulturális és oktatási intézmények kapnak (főleg a színházakkal szemben puhult fel a koalíció), a fedezet pedig fővárosi gazdasági társaságok osztalék- és hozamkifizetéséből, valamint a hivatal megtakarításaiból származik.
Az, hogy Budapest az idén 1,1 milliárd forinttal kevesebb központi költségvetési támogatásban részesül – amely így is 200 milliárd forint felett van –, egyedül annak hatása, hogy a személyi jövedelemadó 10 százaléka helyett csak 8 százalék marad a fővárosnál. A főváros egyszerre tervez végrehajtani kiadáscsökkentő és bevételnövelő intézkedéseket. Koncepcionális lépés volt, hogy minden területen csökkenteni kellett a költségeket, senki sem maradhatott ki – mondta Ikvai-Szabó. Így céltartalékokkal együtt az egészségügyi intézményeknél 87,4 millió, a sportnál 127 millió, a szociálpolitikában 1,3 milliárd, az oktatásban 1 milliárd, a gyermekvédelemben 200 millió, a kulturális intézményeknél pedig 682 millió forint megtakarítást tervez az önkormányzat. A feladatok között az igazgatásra 226 millió, a közlekedési ágazatra 1 milliárd, a kommunális feladatokra 1,2 milliárd, a környezetvédelemre 341 millió, a lakásügyre 48 millió, az alapítványi támogatásokra 152 millió, a bizottsági keretekre 413 millió forinttal kevesebb az ágazatok által igényelt összegnél. Az eredetileg tervezettnél így is kevesebbet, mintegy 6,9 milliárd forintot tartalmaz a költségvetési előterjesztés működési megtakarításként. Demszky Gábor főpolgármester szerint Budapest gazdálkodásában 10,5 százalékos működési eredménnyel számolnak 2007-re.
A bevételnövekedés elsősorban a vagyonportfólió „felülvizsgálatán”, vagyis fővárosi tulajdonban lévő vagyonelemek értékesítésével valósulhat meg. Az idei előirányzat mintegy 30 milliárd forint értékű ingatlanértékesítést tartalmaz – tavaly több mint 90 milliárd forint folyt be ingatlanok értékesítéséből.
A középtávú cél az, hogy a főváros aktív ingatlangazdálkodást folytasson, vagyis ne csak akkor adjon el ingatlanokat, ha azonnal szüksége van pénzre – véli Ikvai-Szabó. A Nagykörúton belül fekvő ingatlanok esetében például kiemelten figyelmesen kell eljárni, mert ezen ingatlanok sorsának már városfejlesztési következményei is vannak. A főváros tulajdonában összesen ezermilliárdos értékű ingatlanvagyon van, ennek nagy része azonban forgalomképtelen, „holt” vagyon, például hidak vagy utak. Értékpapírokat is elad az idén Budapest, az előirányzat értéke 33 milliárd forint.
