Két újabb uniós pályázatot hirdetett meg a kormány az Új Magyarország fejlesztési terv (ÚMFT) keretében – jelentette be Kiss Péter munkaügyi miniszter és Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos. Ezek közül az egyik kis- és középvállalkozások (kkv-k) számára biztosít lehetőséget alkalmazottaik továbbképzéséhez, a másik kiírás keretében pedig szakképzetlen vagy elavult szakmával rendelkező felnőttek továbbképzéséhez nyerhető el uniós forrás.
Első körben egymilliárd forintos keretösszeggel írták ki a pályázatot a legfeljebb ötven főt alkalmazó kkv-k számára a dolgozók szakmai ismereteinek bővítése érdekében. Az önrész alacsonyabb a legtöbb más pályázaténál: hátrányos helyzetű emberek képzésekor 10 százalék, egyéb esetekben a költségek 20 százaléka, a többi nyerhető el támogatásként. A kormány legkevesebb 8 ezer alkalmazott továbbképzésével számol. Ha nagy lesz az érdeklődés a program iránt, újabb kiírások követhetik a mostanit – jelentette ki Bajnai Gordon.
Saját erő nélkül vehető igénybe 2008-ig a Lépj egyet előre! program második ütemében 10,6 milliárd forint, amely nagyjából 18 ezer, legfeljebb középfokú végzettségű vagy teljesen képzetlen embert segíthet hozzá piacképes szakképzettséghez. A költségek 85 százalékát a magyar állam, 15 százalékát az Európai Unió állja.
Tavasszal jelenik meg a közszférából elbocsátani tervezett 7–8 ezer ember – elsősorban a közoktatásban dolgozók – pályakorrekcióját elősegítő kiírás. Az Új pálya program keretében 2008-ig 450 millió, 2013-ig 4,5 milliárd forint áll rendelkezésre – jelentette be a munkaügyi miniszter.
A 2007–13 között több mint 7000 milliárd forintot felhasználó ÚMFT egyik fő célja a foglalkoztathatóság javítása, ennek érdekében a Társadalmi Megújulás Operatív Program az alkalmazkodóképesség javítását helyezi középpontba.
