A jobb hotelekben jelenleg is telt ház van, mellettük a wellness- és gyógyturizmus, valamint a városlátogatás számára is kedvezett az időjárás – mondta Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója. A wellness- és a gyógyturizmus nincs annyira kitéve az időjárás ingadozásának, mint az üdülés hagyományos formái. A hévízi Danubius Termál Hotel Hévíz és Aqua (előbbi négycsillagos superior, utóbbi négycsillagos) gyógy- és wellness-szállodák forgalma nőtt a tavalyi évhez képest. Az első hét hónapban 68,5, illetve 70,6 százalékos volt a kihasználtság, augusztusra pedig 72, illetve 89 százalékot várnak – mondta lapunknak Varga László értékesítési igazgató. A rossz idő melletti növekvő látogatottság annak is köszönhető, hogy a vezetés figyel arra, hogy a vendégek ilyenkor se unatkozzanak: programokat szerveznek a szállodán belül és kívül egyaránt. A szállodákat németek, osztrákok és svédek látogatják elsősorban, a Hévízet mellettük távol-keleti csoportok is gyakran felkeresik. A belföldiek aránya mindkét hotel estén 30 százalék fölötti, bár az eltöltött vendégéjszakák tekintetében a magyarok jelentősen elmaradnak a külföldiek mögött. A Büki Gyógyfürdő Rt.-nél is pár ezer fővel nagyobb volt a forgalom júliusban a megszokottnál, bár augusztusban mérsékeltebb az érdeklődés – mondta lapunknak Pup Vilmos, a fürdő műszaki igazgatója.
A szállodák forgalma a főszezonban különösen Budapesten nőtt meg, de országos szinten is emelkedett az eltöltött vendégéjszakák száma – mondta el Niklai Ákos, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Véleménye szerint az egyre komplexebb szolgáltatásoknak köszönhetően még a vízpartoknál is kiküszöbölhető valamilyen szinten a kedvezőtlen időjárás rossz hatása. A Tisza-tónál és a Dél-Dunántúlon volt alacsonyabb a szállodák teljesítménye, de ebben az is közrejátszik, hogy ezeken a területen nincsenek magas színvonalú helyek. A szállodai vendégek 35 százaléka a belföldiek közül került ki, őket követik az angolok, az olaszok, az osztrákok, a franciák és a japánok.
A vidéki városokban is jól alakult a főszezon. Szegedet sokan látogatták a nyáron többek között a sok rendezvénynek köszönhetően. Folyamatosan telítettek voltak a szálláshelyek, a szabadtéri játékok előtt már 1-2 héttel sem lehetett szállást foglalni – mondta lapunknak Ács Szilvia, a szegedi Tourinform irodavezetője. Leginkább hazai turisták keresték fel Szegedet, de mellettük a Benelux államokból, Angliából és Franciaországból is érkeztek vendégek. Szegeden a kempingezés általában jól megy, most azonban a belvárosi kemping július elejéig víz alatt volt, így csak utána tudott beindulni a fogalom.
Pécs is kedvelt célpont volt a nyáron – annak ellenére, hogy a dél-dunántúli régióban Baranya megye a legkevésbé látogatott, Pécsett ezt a trendet nem lehetett a főszezonban érezni – véli a pécsi Tourinform irodavezetője. Az iroda egy hónap alatt tízezer megkeresést kapott. Felmérések szerint az angolul megszólaló turisták többsége francia volt, őket követték az olaszok, de voltak, akik Új-Zélandról, Brazíliából, Equadorból vagy Izraelből érkeztek. A július a vártnál gyengébbre sikerült – jó idő esetén inkább a fürdőket keresik az emberek – őszre várnak még egy fellendülést a programok miatt.
