Hivatalosan cáfolták a sajtóban – köztük lapunkban – tegnap megjelent értesüléseket a költségvetési fejezetek támogatási előirányzatainak jövő évi szűkítéséről: Batiz András kormányszóvivő teljesen megalapozatlannak nevezte a médiában publikált számokat, melyek szerint 259 milliárd forinttal kisebb öszeggel számolhatnak jövőre a minisztériumok az idei – zárolásokkal csökkentett – bázishoz képest. A kormány röviden konzultált ugyan a jövő évi büdzséről, de nem tárgyalt róla. Fegyelmezett és takarékos költségvetés készül, amelynek az a célja, hogy az állam hatékonyabban működjön és az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások színvonala növekedjen – mondta Batiz. Az adócsökkentési program, az átalakított családtámogatási rendszer, valamint a nyugdíjak hatása természetesen megjelenik a költségvetésben. A szűkebb költségvetésnek nem lesz kárvallottja – mondta Kóka János, a gazdasági tárca vezetője. Véleménye szerint a magyar gazdaság fejlődését a közigazgatás, az államigazgatás, az intézmények bürokrácia húzza vissza – így a hatékonyabb állammal mindenki jól jár.
A megszellőztetett lefaragásról több tárcánál egyáltalán nem tudnak – ilyen értelemben nyilatkozott legalábbis lapunknak Magyar Bálint oktatási miniszter. A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban sem tudták beazonosítani azt a 65 milliárd forintot, amennyivel csökkenne a jövő évi keret, ám azt közölték lapunkkal, hogy a 2006-os költségvetés előkészítése során a tárca presztízskérdést csinál abból, hogy élen járjon a megtakarításokban. Ennek érdekében a következő hetekben minden, a minisztériumhoz tartozó háttérintézmény funkcióját átvizsgálják, és ahol lehet, kiszervezik azt a költségvetési körből. Példaként különböző, ellenőrzéseket végző intézményeket említettek a GKM-ben. Hatalmas tartalékok vannak a működés racionalizálásában – közölte lapunkkal Tóth Judit szóvivő. A Honvédelmi Minisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy a tárcánál a költségvetés tervezése jelenleg még folyamatban van a hatékony állam megteremtése jegyében.
Úgy tudjuk, a minisztériumok csak augusztusban jutnak hozzá a jövő évi költségvetés tervezési köriratához, vagyis ahhoz a dokumentumhoz, amely a tervezéshez szükséges makropályát tartalmazza. Korábban már július közepén megkapták a fejezetek a köriratot – a Pénzügyminisztérium szerint azonban így sem szenved késedelmet a költségvetés beterjesztése. Az elmúlt hetekben azért nem maradtak információ nélkül a szervezetek, tudomásunk szerint a miniszterelnök a pénzügyminiszter társaságában folyamatosan tájékoztatta a feltételekről a tárcákat, költségvetési szerveket.
