Az egykulcsos adók kísértetként járták be Európát az elmúlt években. Olyan gazdaságpolitikai innovációról van szó ezúttal, amely a szokásokkal ellentétben nem nyugatról terjed kelet felé, hanem fordítva. Az egykulcsos rendszert idén bevezető Románia mellett a lengyel és cseh ellenzék is 15 százalékos egységes kulcsért kampányol. A magyar kormányzat szintén fontolgatja az egységes – 21 százalékos – vállalkozói és személyi jövedelemadóztatás bevezetését, szakértői vélemények szerint az áfa mértékét azonban nem érdemes a jövedelemadó-kulcsokhoz kötni. Az ellenérvek között említik, hogy már elkésett az ország az egységesítéssel: a versenyképesség várható javulásának mértéke korántsem biztos, hogy ellensúlyozza a költségvetési bevételkiesést. Ez utóbbi főként az szja esetében lenne jelentős, mivel a kedvezmények jelentős része nem szüntethető meg – visszamenőleg semmiképpen sem –, de az áfa esetében sem becsülhető meg biztosan a reálszféra reakciója.
Az egységes adókulcs bevezetése elkerülhetetlen Magyarország számára, mégpedig úgy, hogy az áfa mértéke alacsonyabb legyen a társasági adó mértékénél – fogalmazott Orbán Viktor, volt miniszterelnök az AmCham tegnapi üzleti fórumán. Orbán szerint Magyarország versenyképességi szempontból az utolsó helyre került a visegrádi országok között. A helyzet megoldását a Fidesz elnöke a radikális adóreformban, a közszféra és az oktatás reformjában, a gazdaság igényeihez igazodó szakmunkásképzésben látja. Elengedhetetlennek tartja az adórendszer és a közszféra átláthatóságának növelését és az államapparátus csökkentését. Hangsúlyozta a Széchenyi-terv gazdasági szerepét, amelynek szerinte a jövőben nagyobb teret kell biztosítani.
Magyar szempontból különösen fontosak a szlovák tapasztalatok, nemcsak a földrajzi közelség, hanem a forgalmi adók miatt is. Egyes vélemények szerint a jövedelem-, vállalati nyereség- és a forgalmi adókra is kiterjedő, egységes 19 százalékos kulcs az EU-csatlakozással megnyílt piacoknak is köszönhetően jótékonyan hatott a növekedésre és a működőtőke-beáramlásra. Emellett az egységes kulcsok mellett némileg nőtt az adóbevétel is. Magyar szempontból is lényeges eredménye lehet az egységesítésnek, hogy visszaszorulhat a személyi jövedelmek vállalkozói jövedelemmé konvertálása, vagyis az ilyenfajta adóelkerülésnek a gyakorlata.
