Bár a hivatalos számok szerint az államháztartás önkormányzatok nélkül számított első négy havi hiánya elérte az éves előirányzat 71,3 százalékát, a több szempontból is korrigált „reális” adat ennél lényegesen kedvezőbb – derült ki a Pénzügyminisztérium (PM) keddi államháztartási tájékoztatóján.
A tárca prognózisa szerint az első négy hónap államháztartási deficitje 729,2 milliárd forintot tesz ki, míg az egész éves terv 1023,413 milliárd (a hiány így a GDP-hez mérve 3,3 százalékon áll). Az első látásra megdöbbentő adatot számos fontos körülmény árnyalja – állítják a PM szakemberei. Egyrészt a kiadások éven belüli, az időarányostól eltérő lefutása miatt 249 milliárd forint többletkiadás keletkezik az első négy hónapban. Katona Tamás politikai államtitkár szerint a trend áprilisban tetőzik, ezt követően egyenletes tempóban csökkenhet az időarányos kiadásoktól való eltérés. Másrészt a költségvetés pénzforgalmi hiányát idén terheli több olyan tétel is – így az áfa-visszautalások 127 milliárdja és a mezőgazdasági támogatások 46,5 milliárdos úgynevezett top-up elszámolása –, amelyeket az EU-standardok (ESA-95) szerinti eredményszemléletben még a tavalyi évre kell elszámolni. E tényezők közül az ESA-korrekciót figyelembe véve a négyhavi hiány 555,71 milliárd forint, azaz a GDP 2,5 százaléka.
Így a deficit lefutása a PM várakozásainak megfelelően alakulhat, egyes fontos részterületeken ugyanakkor módosítani kényszerült a pénzügyi kormányzat az előrejelzését. Ezek közül kiemelkedik a 2048 milliárd forintos áfa-előirányzat 60 milliárd forintos csökkentése, amelyet csak részben kompenzál az eva-előirányzat 17 milliárdos megemelése. Az így kieső bevételt a speciális államháztartási tartalékból kívánja fedezni a tárca. Ez a költségvetési törvény szerint az intézményi előirányzatok 1 százaléka, illetve a fejezeti kezelésű keretek 10 százaléka. Az ebből rendelkezésre álló, kifejezetten a tervezési bizonytalanságok miatt bevezetett költségvetési puffer 93,642 milliárd forint, amelynek csaknem feléről így máris lemondhatnak az érintett előirányzatok gazdái. Az áfabevételek a borúlátóbb prognózis ellenére márciusban még kedvezően alakultak: a visszautalásokkal módosított nettó egyenleg a 72 milliárdos terv helyett 94 milliárd forinton teljesült. Áprilisban 51 milliárd forint áfabevételt várnak; egy évvel korábban több mint 194 milliárd forint folyt be a büdzsébe.
