Nem jöttek be azok a várakozások, amelyek szerint a jegybank elnöke utólagos véleményének visszatartásával sikerrel nyújtja el a monetáris tanács (MT) bővítését (NAPI Gazdaság, 2005. február 23., 1–3. oldal), Mádl Ferenc ugyanis pénteken kinevezte a kormányfő által jelölt négy új tagot, akik ma kapják meg a kinevezési okmányokat és március elsején válnak az MT tagjaivá. A múlt hét elején még úgy tűnhetett, hogy Járai Zsigmond sikerrel akasztja meg a kinevezési folyamatot írásbeli véleményének megtagadásával, a jelek szerint „nyakassága” azonban sok vizet nem zavart, mert a miniszterelnök szerdán előterjesztette Mádlhoz az új tagokat kinevezésre, s az elnök sem gördített akadályt a bővítés elé.
A kinevezés nem gyakorolt különösebb hatást a piaci folyamatokra – vélik egyöntetűen a lapunk által megkérdezett elemzők. Az euró pénteken egész nap a nyitás körüli 242,20–242,40 forintos jegyzésen állt.
Várható volt, hogy a márciusi kamatos ülésre belülre kerülnek az új tagok is – mondta Pintér András, az Inter-Európa Bank szakértője. A jelöltek személye régóta ismert volt, csakúgy, mint álláspontjuk.
Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír elemzője szerint az új tagok „beülésének” hatásai döntési helyzetben válhatnak világossá. Igaz, az elemző szerint a kamatlépéseket elsődlegesen az árfolyam alakulása határozza meg, s csak lényegesen kisebb mértékben az MT új összetétele.
A piac jelenleg a következő kamatos ülésre 50–75 bázispontos csökkentést áraz, a következő három hónapra pedig 75–100 bázispontot.
