A hároméves gazdasági versenyképességi operatív program (OP) költségvetési kerete 2004–2006-ra összesen több mint 154 milliárd forint, ezen belül az EU regionális fejlesztési alapjának hozzájárulása 70 százalékot tesz ki – derül ki a gazdasági tárca jelentéséből. A várakozások szerint a programmal 20 ezer munkahelyet lehet megőrizni, illetve létrehozni, nő a vállalkozások bruttó hozzáadott értéke, valamint termelékenységük is javul. A program által meghirdetett pályázati kiírásokra a várakozásoknak megfelelően elsősorban mikro-, valamint kis- és középvállalkozások (kkv) nyújtottak be pályázatot – a tavalyi kiírások együttesen 86,26 százalékát jegyezték. A támogatott pályázók 15 ezer új munkahelyet kívánnak teremteni. A december 21-ig megkötött támogatási szerződésekben a pályázók közel 4000 fő munkaerő felvételét vállalták.
A beruházások ösztönzését elősegítő 1. prioritásra beérkezett projektek nagyrészt egyedi gépberuházásokat tartalmaznak. Az év első felében tapasztalható lassabb ütem a közbeszerzési törvény szigorú szabályozásának volt köszönhető. November 8-án hatályba lépett a közbeszerzési törvény könnyítést jelentő módosítása, azóta a pályázási kedv a sokszorosára nőtt. A második prioritás a kkv-k fejlesztése, a vállalkozók részéről tapasztalt érdeklődés túlszárnyalta az előzetes várakozásokat. A legnépszerűbb felhívásra – a kis- és középvállalkozások műszaki-technológiai háttere fejlesztésének támogatására – több mint 3400 pályázat érkezett be, 40 milliárd forintot meghaladó támogatási igénnyel – a kiírást 2004. augusztus 2-án felfüggesztették.
A kutatás-fejlesztés, innováció összességében az OP eddigi legsikeresebb prioritása. A korábban meghirdetett hat pályázati kiírás beadási határideje 2004. júniusában lejárt, az összesen beérkezett 1153 pályázat több mint 90 százalékát elbírálták. A bíráló bizottsági javaslatok alapján várhatóan idén a 3 éves keret mintegy 75 százalék lekötik. Az információs társadalom és a gazdaság fejlesztésén belül a legnagyobb érdeklődés az „Integrált üzleti rendszerek támogatása” című pályázati kiírás iránt mutatkozik.
