Beigazolódtak az előzetes aggodalmak: az Európai Bizottság szerint Magyarország nem tett eleget az Európai Tanács júliusban elfogadott ajánlásának (NAPI Gazdaság, 2004. december 21., 1–3. oldal), azaz a testület eredménytelennek minősítette a túl magas költségvetési hiány csökkentése érdekében tett lépéseket. Az ajánlást azután bocsátotta ki a tanács, hogy az Európai Bizottság 2004. május 12-én eljárást kezdeményezett a túlzott költségvetési hiány miatt. Az unió szerint idén 0,9 százalékkal lesz a tervezettnél magasabb a hiány, jövőre pedig több mint egy százalékkal, így az euró bevezetéséhez szükséges, 2008-ra tervezett 3 százalék alatti hiány eléréséhez további lépéseket várnak. A bizottság úgy véli, hogy már a 2005-ös költségvetés sem biztosítja megfelelően az államháztartás hiányának a konvergenciaprogramban rögzített ütemű csökkentését. Elismerik ugyan, hogy a magyar büdzsé új, kiadásokat korlátozó szabályokat foglal magában, de ezek elégtelennek bizonyulhatnak. Ugyanakkor kockázatokat rejt magában a költségvetés bevételi oldala, amely elmaradhat a tervezettől. Ennek figyelembevételével bizottság őszi előrejelzésében 2005-re a GDP 5,2 százalékát kitevő hiányt vetített elő, ami pedig több mint egyszázalékos elcsúszást jelent az eredeti célhoz viszonyítva.
A főbb gazdaságpolitikai célokat sikerült teljesíteni, a gazdaság gyorsan növekszik, szerkezete kedvezően változott, az export és a beruházások váltak a növekedés fő forrásává – állítja a PM közleményében. A tárca szerint a korrigált konvergenciaprogramnak megfelelően folytatódik az ország felzárkózása, s azzal számol, hogy a gazdaság 2008-is teljesíti az euró bevezetésének feltételeit, így a közös valuta legkésőbb 2010-ben be is vezethető. A minisztérium szerint a gazdaságpolitikai kiigazítás 2003-ban és 2004-ben megtörtént, a magyar gazdaság ismét olyan növekedési pályára került, amely hosszú távon fenntartható. Ezt a pályát írja le a konvergenciaprogram december elején aktualizált változata, amit az Európai Bizottság mostani értékelése során még nem tudott figyelembe venni.
A bizottság azt javasolja, hogy a tanács újabb ajánlást bocsásson ki, tehát ismételje meg a júliusi lépést, figyelembe véve a korrigált konvergenciaprogramot. Szankciókra egyelőre nem kell számítani a magas államháztartási hiány miatt – mivel az ország nem tagja a monetáris uniónak –, a bizottság ugyanakkor azt javasolja, hogy a tanács formálisan is mondja ki, Magyarország nem teljesítette az ajánlásban foglaltakat.
