Az idei év egészében a részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában megvalósuló működőtőke-beáramlás 3-3,5 milliárd eurót tesz ki – derül ki a gazdasági tárca legfrissebb elemzéséből. Ebből a várakozások szerint az újrabefektetett jövedelem a tavalyihoz hasonlóan 1,8 milliárd euró körüli lesz. Ez lényegesen elmarad a legutóbbi elemzői várakozásoktól, amelyek 2,2–2,5 milliárd euró újrabefektetett jövedelemmel számoltak. Az első félévben összesen 910 millió euró működőtőke érkezett az országba, ami 531 millió euróval haladja meg az előző évi – 1995 óta legalacsonyabb – értéket.
Részvénytőke formájában viszont nettó 923 millió euró érkezett június végéig, ez 1990 óta a legmagasabb érték. Az újrabefektetett jövedelem formájú tőkebeáramlás egyenlege ugyanebben az időszakban mínusz 13 millió euró volt, amely 241 millióval kisebb az egy évvel korábbinál. Ennek hátterében a tavalyi első félévesnél 420 millió euróval nagyobb osztalékfizetés áll. Az év második felében az újrabefektetett jövedelem formájú működőtőke-befektetések összértéke feltehetően lényegesen magasabb lesz, mivel ekkor nem szavaznak az osztalékról, ami az első hat hónapban csökkenti az újrabefektetett jövedelmeket.
Az első félév végén a közvetlen külföldi befektetések állománya csaknem 45 milliárd eurót tett ki az elemzés szerint. Ebből 34,8 milliárd euró részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem.
