A gazdaság növekedése kevés segítséget nyújthat jövőre az egyensúly javításához – derül ki a Reuters idei utolsó felméréséből. Az elemzők a GDP növekedési ütemének kivételével szinte minden előrejelzésüket rontották a legutóbbi körkédés óta. Az idei növekedés konszenzusa 10 bázisponttal négy százalékra javult, miután a KSH felfelé módosította első félévi növekedési becsléseit. A jövő évi előrejelzés azonban ismét romlott és a konszenzus most már egyértelműen lassulást vetít előre. Ezt megerősíti, hogy az elemzők lejjebb vitték az ipari termelés növekedésére vonatkozó előrejelzéseiket.
Az államháztartás idei EU-módszertan szerint számított hiánya a konszenzus szerint 5,5 százalék lesz, ami jövőre és 2006-ban alig mérséklődik. Ez azt jelenti, hogy az erre az évre januárban előirányzott 4,6 százalékos szintig csak 2007-ben szállhat alá a hiány, és a 2006-ig terjedő fél évtizedben a deficit minden évben rendre meghaladja a megcélzott szintet. Az euró 2010-es bevezetéséhez 2008-ra három százalék alá kell csökkenteni a hiányt. Az elemzők zöme még mindig hisz a 2010-es eurózóna-csatlakozásban, az euró bevezetését ennél későbbre datáló előrejelzések számának szaporodása azonban jelzi, hogy egyre feszítettebbnek érzik a hiánycsökkentési programot. A tizenöt válaszadó egyharmada becsülte 2011-re vagy 2012-re az euró magyarországi bevezetését.
Az elemzők kevés előrelépést látnak a folyó fizetési mérleg deficitjének csökkentésében is. Decemberben folytatódott a külső hiányra adott előrejelzések lassú emelkedése. Most 60 millióval nagyobb a konszenzus, mint egy hónapja volt, a jövő évre vonatkozó pedig 100 millió euróval emelkedett.
