Az Eurostat – Lengyelországhoz és Svédországhoz hasonlóan – zöld utat adott az államháztartás hiányának a magánnyugdíj-pénztári befizetésekkel korrigált számításá előtt. Így a kabinet által szerdán elfogadott, s az EU-nak a napokban elküldendő módosított konvergenciaprogramban a kormány figyelembe veheti a magánnyugdíjpénztárakba befizetett
összegeket (ezek az állami kiadások évente száz- és kétszázmilliárd forint között ingadoznak). Elemzők korábban megfogalmazták abbéli aggályaikat, hogy amennyiben az Eurostat akceptálja a magyar javaslatot, úgy valamelyest lazul a feszítés, s a politika az enyhülést élből politikai célokra használja fel – különös tekintettel a 2006-os választások közeledtére. Azt sem célszerű figyelmen kívül hagyni, hogy 2006 választási év, ami semmiképpen sem biztosíték a feszes büdzsére. Emellett egy sor, az uniós csatlakozáshoz kapcsolódó könnyítés eltűnik 2006–2007-ben, arra lehet számítani tehát, hogy a 2007–2008-as 3 százalék alatti, illetve akörüli hiány elérése sem megy „magától”.
Az Eurostat azonban csak a hiányszámítás módszerére bólintott rá, annak eldöntése, hogy ez a fajta számítás a maastrichti kritériumot teljesítő is lehet, a uniós pénzügyminiszterek tanácsára, az Ecofinre vár, amely várhatóan januárban dönt erről. A korrigált hiányszámítás szerint az ESA’95 deficit az idén a GDP 4,5, 2005-ben 3,8, egy évvel később pedig 3,1 százaléka lesz. Annak ellenére, hogy a program szerint 2007-ben 3 százalék alá esik az áht-hiány, a pénzügyi tárca nem beszél az euró esetleges korábbi bevezetéséről. A maastrichti kritériumok teljesítésének céldátuma továbbra is 2008 – mondta lapunknak Pichler Ferenc, a PM szóvivője.
