A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) megkezdte az iskolatejprogramról szóló 51/2004. (IV. 24.) FVM-rendelet alapján elbírált kérelmekre odaítélt támogatások kifizetését a program első, májust és júniust felölelő szakaszára jelentkező önkormányzatok, alapítványok, civil szervezetek és egyéb iskolafenntartók részére – tájékoztatták lapunkat az MVH-nál.
A mintegy 800 benyújtott támogatási kérelem elbírálását követően az első ütemben az MVH már 75 millió forint támogatást utalt át 301 kedvezményezett iskolafenntartó részére. A jövő héten további 72 millió forint átutalása esedékes, így a program – még „csonka” –, két hónapos szakaszában előreláthatóan összesen 147 millió forint támogatáshoz jutnak az érdekeltek. Az iskolatej-támogatás fedezete részben közösségi, részben pedig tagállami forrás. A támogatás közösségi részét a magyar költségvetés előlegezi meg, s az Európai Unió utólagosan utalja át. A tárgyalt időszakra folyósítható támogatáshoz a közösségi hozzájárulás 62 millió forint.
Ezek voltak az első kifizetések, amit az MVH, mint kifizető ügynökség az Európai mezőgazdasági orientációs és garanciaalap (EMOGA) garanciarészlegének nevezett támogatási keret terhére teljesített, a közösségi előírásoknak megfelelő ellenőrzési, engedélyezési és utalványozási folyamat eredményeként. A kifizetések már az integrált irányítási és ellenőrzési rendszer (IIER) – amely feltétele a kifizető ügynökség akkreditálásának – alkalmazása mellett történtek, az első elektronikus csoportos átutalásként.
