BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Agrárkutatásra hárommilliárd forint jut

2004. június 17. csütörtök, 13:13

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kiírták a pályázatot a gazdaságorientált agrárágazati kutatásokra, amelynek keretében három évre elosztva összesen hárommilliárd forintot lehet elnyerni. Ebből 2,5 milliárdot a nemrég alakult Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap terhére biztosít, 500 millió forintot pedig saját költségvetéséből a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) - mondta lapunknak Vass Ilona, az NKTH elnökhelyettese. A pályázatokat augusztus 13-ig lehet beadni, míg döntés októberben várható. Szakértők mintegy ötven támogatott pályázattal számolnak, a projektenkénti legkisebb támogatás mindenesetre 25 millió, míg a legnagyobb 100 millió forint lehet, s a kiírás szerint nem haladhatja meg a projekt költségének 80 százalékát.
A pályázat célja piacképes agrár- és élelmiszer-ipari termékek, eljárások és szolgáltatások létrehozása. Az új, stratégiai jelentőségű, gazdaságorientált agrárágazati k+f támogató pályázatra a magyar agrárágazat fenntartható fejlődésének elősegítése, valamint a megszerzett új ismeretek és tudás gyakorlati alkalmazásának biztosítása érdekében van szükség. A pályázat nemcsak a mezőgazdasági kutatás-fejlesztés ösztönzését szolgálja, hanem a kutatómunkának az ágazat prioritásaira történő koncentrálását is.

Tóth Levente László
Tóth Levente László

Ez is érdekelhet