Végleges döntés született arról, hogy a jövőben a jelenlegi 216 helyett csupán két hulladéklerakó lesz majd Baranyában, de azok meg fognak felelni az uniós előírásoknak. A most elkészült középtávú megyei hulladékgazdálkodási program szerint 2008-re 20 milliárd forintos költséggel rekultiválják a jelenlegi lerakókat, s további mintegy 4 milliárd forintért két új, nagy befogadóképességű depónia épül. A programot koordináló Dél-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőségtől kapott információk szerint még az idén nemzetközi közbeszerzési pályázatot írnak ki a 18 jelenleg is működő lerakó rekultivációjára, illetve a mintegy 2 milliárd forint költséggel megvalósuló pécsi depónia felépítésére. A másik nagy kapacitású lerakó Szigetvár, illetve Sellye térségében lesz. A programot a helyi önkormányzatok a saját erőn kívül központi és uniós forrásokból finanszírozzák.
