Zöld utat kapott a dombóvári önkormányzat tulajdonában lévő gunarasi gyógyürdő átfogó rekonstrukciója, miután a komplexumot működtető Gunaras Rt. 250 millió forint értékű központi támogatást kapott – értesült lapunk. A társaságban 97 százalékos tulajdonrészt birtokló önkormányzat ezt saját erőből, illetve hitelből további 250 millió forinttal egészíti ki. Az idén elkezdődő és várhatóan 2005 májusára befejeződő rekonstrukció keretében egy több száz négyzetméteres új fedett fürdő, valamint egy teljes körű szolgáltatást kínáló wellness-centrum épül a Dombóvártól alig néhány kilométerre lévő fürdő területén – ahol 1970 óta nem volt jelentősebb beruházás. A helyhatóságnál közölték, hogy a rekonstrukció keretében felújítják és korszerű vízforgató berendezésekkel látják el az összes szabadtéri medencét és új, speciális mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas gyógyászati komplexumot is építenek. Mindemellett megújul a fürdő többhektáros parkja is. A beruházás révén lehetővé válik a gunarasi gyógyfürdő folyamatos, egész éven át való üzemeltetése, s további, már jó ideje tervezett ingatlanfejlesztések is. A gyógyfürdő mellett vállalkozói tőkéből újabb korszerű szállás- és vendéglátó helyeket kívánnak kialakítani. A beruházási program végére Gunarason mintegy 400 új munkahely jön létre.
