Az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elutasította az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványt, amely szerint a liszt kvótája bekerült volna a piacszabályozási eszközök közé, a liszt irányárára vonatkozót azonban elfogadta - mondta lapunknak Magda Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke. Lakatos Zoltán, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -kereskedők Szövetségének elnöke a bizottság előtt felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar malomipar nem versenyezhet az EU-országokéval, de a jelek szerint csak félig győzte meg a honatyákat, ráadásul a szaktárca sem támogatta a kvótára vonatkozó módosítást.
Éliás Csaba, a Cornexi Rt. vezérigazgatója érthetetlennek nevezte a bizottsági döntést és az agrártárca hozzáállását. Véleménye szerint a malomipari rendtartás bevezetésével - amely tartalmazná az irányárat és az őrlési kvótát is - csaknem minden szakágazati vállalkozás, valamint a Gabona Terméktanács, a Magyar Agrárkamara és a MOSZ is egyetért. A kvóta bevezetése megoldaná az ágazati többletkapacitás leépítését - mutatott rá Éliás. Az elképzelések szerint ugyanis a kevésbé versenyképes vállalkozásokat felvásárolhatnák a többiek, amelyek az így megszerzett többletkvótával bővíthetnék termelésüket. Ehhez nem szükséges, hogy tovább üzemeltessék a szerzeményt. E megoldással elkerülhető volna a gyakorlat, hogy a molnárok csak árban egymás alá ajánlva tudnak versenyezni a piacon - véli Éliás.
Ki akadályozza meg a molnárokat abban, hogy ilyen felvásárlásokat végezzenek? - csodálkozik az agrártárca egyik illetékese. Fórián Zoltán, az Agrár Európa Kft. Élelmiszeripari Elemzések Központja igazgatója szintén értetlenségének adott hangot az ügy kapcsán. Véleménye szerint a magyar gabonatermés harmadát felhasználó szakágazat rendbetétele érdekében olyan őrlési kvótás szabályozást kellett volna támogatni, amilyen Franciaországban már 70 éve működik. A kérdést a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium rendelet útján úgy szabályozhatná, hogy a szakágazat vállalkozásai előbb felosztanák maguk között az őrlési kvótát, amely később cégvásárlás esetén külön értéket képezne - mondta Fórián.
Váradi János, a Magyar Pékek Ipartestületének ügyvezetője szerint a pékeknek a kiszámítható lisztár kedvezőbb, szemben a jelenlegi hektikusan változóval, a jövőben azonban az irányár a kenyérre is kiterjedhetne. Ugyancsak előnyös az ágazat számára, hogy az agrárpiaci rendtartást érintő módosító javaslatok közül a bizottság elfogadta a termékpálya fogalmának egészen a termékek értékesítéséig való kiszélesítését. Az is jó, hogy a bizottság döntése szerint a miniszter az egyes feladatok végrehajtására ugyan a terméktanáccsal köthet szerződést, ám ha a termékpályán nincs terméktanács, az illetékes szakmai szövetségek javasolhatnak maguk közül egyet a célra.
Az ügyben az irányárig volt célszerű elmenni - miután a megoldás érdekében az elmúlt 12 évben nem történt semmi -, ha ugyanis elkezdjük bekvótázni a lisztet, folytathattuk volna a többi termékkel is - kommentálta a döntést Magda.
