A részarány-földtulajdon kiadása miatt kialakult tulajdonközösségek megszüntetése indokolt, ehhez azonban nem biztosított forrást az előző kormány a földrendező és -kiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosítása során – hangsúlyozzák az MSZP szakértői. A tulajdonközösségek megszüntetéséhez szükséges forrásokra a kétéves költségvetés nem tartalmazott előirányzatot s e célra a 2003. évi költségvetésben még nincs fedezet.
A megosztási munkák állami költségvetés terhére történő végrehajtása 2004. január 1-től kezdődhet meg. Azon személyek, tulajdonosok, akik a közös tulajdon kimérését mindenképpen 2003-ban akarják elvégeztetni, saját költségükre megtehetik, s az e szolgáltatásról szóló számla ellenértékét számukra 2004-ben a kormány kiegyenlíti – mondta lapunknak Pásztohy András, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke.
A költségvetési törvény elfogadása során a parlament módosította az 1993. évi II. törvényt, s felhatalmazta a kormányt azon rendeletek kiadására, amelyekben az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos földhivatali eljárás, a megosztási költségek megelőlegezése és a kiadások megtérítése szabályait állapítja meg.
Az, hogy az állam nem képes viselni a megosztás során felmerülő költségeket, még nem jelenti azt, hogy a tulajdonostársak ne tudnák tulajdoni hányadaikat önálló ingatlanokká alakíttatni. A közös tulajdon megszüntetésére ugyanis akkor kell a vonatkozó törvény rendelkezéseit alkalmazni, ha a tulajdonostársak nem szüntetik meg a közös tulajdont szerződéssel, s az – a tulajdonostársak nagy száma miatt – nem is várható. Ennek értelmében a társtulajdonosoknak jelenleg is lehetőségük van arra, hogy a földrészleten kialakult használati rend alapján, megállapodás nélkül megszüntessék a közös tulajdont.
A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy az európai uniós támogatásokhoz való hozzájutásnak nem feltétele a tulajdonlás: a bérelt, illetve bármilyen jogcímen használt termőföldre is kaphat uniós támogatást a felhasználó, ha a használat tényét megfelelően igazolja.
Az EU földalapú támogatásának egysége a parcella, amely legalább 0,3 hektár, minimum 20 méter széles földrészlet. Emellett feltétel, hogy mezőgazdasági régióban helyezkedjen el s egyféle növényt azonos technológiával termesszen rajta az igénylő. A támogatás odaítélésének feltétele, hogy az adott parcellára más termelő ne igényeljen EU-támogatást. Vita esetén a feleknek egymás között kell tisztázni a használatot.
L. L.
