BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Idén tavasszal országszerte folytatódnak az autópálya-építések

Az autópálya-építések ügyében a Medgyessy-kormány eddigi tevékenysége némileg emlékeztet elődje sokat bírált gyakorlatára, amely szerint hosszú ideig csak beszéltek a beruházásokról, ám tényleges munka nem történt. Igaz, az új kormány szakítani próbált az Orbán-kabinet késleltető magatartásával, s azonnal bele akart vágni a sztrádaépítésekbe, akár oly módon is, hogy mellőzi az egyébként kívánatosnak tartott közbeszerzést, ám törekvése meghiúsult.

2003. január 1. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az Orbán-kormány működésének idején a finanszírozásnál kialakult politikai huzavona miatt több mint egy év telt el, mire a Vegyépszer által vezetett konzorciumnak sikerült hozzálátnia az M7-es felújításához és továbbépítéséhez, illetve az M3-as Füzesabony-Polgár közötti szakaszának megépítéséhez. Mindezek ellenére 2002 végére mindkét beruházás befejeződött. Tavaly tavasszal adták át a forgalomnak az M7-es autópálya Balatonaliga és Zamárdi közötti 21 kilométeres új szakaszát. Az M7-es felújítására két programot dolgoztak ki, amelyből az egyiket az említett átadással teljesítették. A 2001 márciusában megkezdett munkálatok során felújították az Érd és Balatonaliga közötti szakaszt, Székesfehérvár és Érd között a bal pályán kiépítettek egy harmadik sávot Budapest felé, valamint kicserélték a vízelvezető rendszert és felújítottak 108 hidat, illetve aluljárót. E munkálatokra 31,8 milliárd forintot költöttek. Az M7-es teljes felújításának második szakaszával tavaly november végére készültek el, a bal pályán folyó munkálatok a 26,2 milliárd forintba kerültek. Ezt követően néhány nappal megindult a forgalom az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti szakaszán, valamint az M30-as egy 5,5 kilométeres szakaszán. A kivitelezést több mint két évvel ezelőtt, 2000 augusztusában kezdték. Magyarországon egyszerre, ilyen hosszúságban még soha nem épült autópálya. A beruházás, amelynek keretében az útpályán kívül 64 híd - közöttük az oszlári Tisza-híd - hét csomópont, illetve a 35-ös főút Polgárt elkerülő szakasza is megépült, mintegy 80 milliárd forintba került.
Az építésekkel párhuzamosan megkezdődött az új beruházások előkészítése, amit a Medgyessy-kormány - szakítva elődje halogató magatartásával - gyors léptekben akart megvalósítani, s a kormány néhány hónapos fennállása után már ki is hirdették a meghívásos pályázatok győzteseit, aki között nem szerepelt a korábbi időszak preferált építője, a Vegyépszer. A meghívottak - akik megegyeztek a későbbi közbeszerzési pályázat győzteseivel - összesen 109 milliárd forintért vállalták az M3-as, M7-es, illetve az M70-es tovább építését. A gazdasági tárca elképzelése azonban nem teljesült, mivel a kormánytagok némelyike sem nézte jó szemmel a közbeszerzési pályázat elmaradását, ezért a közlekedési tárca kénytelen volt kiírni a tendert. Ez azonban a munkálatok megkezdésének csúszásához vezetett, a korábbi tervek szerint ugyanis már 2002 augusztusában megkezdődtek volna az építkezések, így azonban idén tavaszra tolódott a beruházáskezdés. A csúszás mellett - s részben ezért is - csaknem 20 milliárd forinttal nőtt a kivitelezési ár.
A Medgyessy-kormány mintegy féléves működése során sem sikerült előrébb lépni az M5-ös továbbépítésében, illetve a sztrádának a matricás rendszerbe történő bevonásában. E téren az Orbán-kormánynak is csupán az előbbi szándék megfogalmazásáig futotta az idejéből. Idén azonban az érintetteknek mindenképpen megoldást kell találniuk a problémákra, az M5-öst működtető Alföld Koncessziós Autópálya Rt. ugyanis csak 2003 végéig rendelkezik opcióval a továbbépítésre. A társaság azonban csak akkor vághat bele az építkezésbe, ha például a sztrádahasználati díjról megállapodik az állammal.
D. J.

Diószegi József
Diószegi József

Ez is érdekelhet