A kormány döntése értelmében a korábban felvásárolt mintegy 63 milliárd forint értékű szövetkezeti üzletrészt értékesítésre kínálják fel a szövetkezeteknek, tagjaiknak, alkalmazottaiknak és a szövetkezettel termeltetési integrációs kapcsolatban lévőknek - mondta lapunknak Németh Imre agrárminiszter. Az üzletrészek értékét úgy állapítják meg, hogy a névértéket a saját tőke és a jegyzett tőke hányadosaként kialakult korrekciós számmal korrigálják. Ennek megfelelően bocsátják árverésre az - a fentiek alapján az egyik szövetkezetben többet, a másikban kevesebbet érő - üzletrészt. Abban az esetben, ha valaki azonnal kifizeti az üzletrész értékét, 30 százalék engedményt kap az árból - hangsúlyozta a miniszter. Egyébként 3 éves kamatmentes hitel igénybevétele mellett lehet majd megvásárolni az államtól az üzletrészt. Miután ez az árverés lezajlott, így az állam részéről felvásárolt szövetkezeti üzletrészek ügyét - előreláthatóan a jövő évben - sikerül rendezni, a már felszámolt szövetkezetek volt üzletrész-tulajdonosai kerülnek sorra.
A tervek szerint egy kárpótlási törvény készül erre a célra. Németh szerint a kormány méltányos kárpótlásban kívánja részesíteni ezt a kört. Az állam nem feledkezik meg az 1994-ben és 1995-ben alanyi jogú üzletrész-tulajdonosokká váltakról, számukra szintén vételi ajánlatot kíván tenni - mondta az agrárminiszter, aki szerint a jövő évi akció még nem terjed ki erre a csoportra.
A tervek megvalósításának a költségvetés állít korlátot - mondta Németh. A kormányzatnak nemcsak a még kint lévő szövetkezeti üzletrészek helyzetét kell rendeznie, hanem az állam által korábban (a jelenlegi piaci értéket jóval meghaladó) névértéken végrehajtott felvásárlások finanszírozására felvett, meg nem térülő hiteleket is vissza kell fizetnie a költségvetésnek. A 63 milliárd forint értékű üzletrész állami felvásárlása ugyanis hitelből történt. A már felszámolás alatt álló szövetkezetekben pedig túl nagy megtérülésre már nem lehet számítani - tette hozzá a miniszter.
László Levente
