Magyarország december 31-ig elkészíti és eljuttatja Brüszszelbe azt az indikatív listát, vagyis azt a hazánk és az EU érdekeit egyaránt szolgáló közlekedésfejlesztési javaslatot, amelyhez a kormány szeretné megnyerni az unió támogatását - állapodott meg Csillag István, a közlekedési tárca vezetője Loyola de Palacióval, az Európai Bizottság közlekedési és energetikai alelnökével. Az említett listán egyebek mellett feltüntetik a tervezett projekteket, azok megvalósítási módját, idejét, amelynek alapján az unió már mérlegelheti, mihez és milyen konstrukcióban - például EIB-hitelből vagy kohéziós alapból - tud-e támogatást nyújtani - mondta lapunknak a miniszter. Magyarország ezzel elérheti, hogy mire megnyílnak előtte a nagy uniós források, azonnal belevághat a beruházásokba, vagyis egyből kiírhatók a közbeszerzési pályázatok. Csillag a tervezett útépítési beruházások között első helyen említette az M0-s továbbépítését, enélkül ugyanis nem valósíthatók meg a keresztirányú folyosók. Emellett szintén kiemelt szerepet szán Magyarország az V-ös számú páneurópai közlekedési folyosót alkotó úthálózat fejlesztésének is. A kormányzat a következő négy évben 200-260 milliárd forint európai uniós támogatást remél a tervezett 830 kilométer autópálya és gyorsforgalmi út megépítéséhez.
Loyola ugyanakkor a Malév jövőjének rendezése mellett (NAPI Gazdaság, 2002. október 11., 5. oldal) arra is felhívta Csillag figyelmét, hogy egyértelműen számszerűsíteni kell a MÁV Rt., illetve annak üzletágai hatékonyságát.
D. J.
