BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Egyre nő a külkerpasszívum

Augusztusban jócskán növekedett a külkereskedelem passzívuma, ám a nyolchavi 2,1 milliárd eurós deficit így is elmarad a tavalyi azonos időszakitól. Kedvező, hogy a kivitel dinamikája továbbra is meghaladja a behozatal növekedési ütemét.

2002. október 10. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén az első nyolc hónapban a külkereskedelmi forgalom passzívuma 2,1 milliárd eurót tett ki, ez 453 millió euróval elmarad az előző évben feljegyzett hiánytól. Rossz jel azonban, hogy az augusztusi deficit 101 millió euróval meghaladta a tavaly júniusi deficitet - a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint.
Idén január és augusztus között a behozatal forintalapon számolva 2,1 százalékkal csökkent, dolláralapon viszont 6,6 százalékkal bővült, míg euróban számba véve 4,1 százalékkal gyarapodott. A kivitel legalább mindhárom elszámolásban gyarapodott, mivel forintban 0,3 százalékkal, dollárban 9,0 százalékkal, míg euróban 6,6 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának teljesítményét. A különböző pénznemekben kimutatott értékindexek eltérő alakulását egyrészt a forint euróhoz képest hat-, a dollárhoz viszonyítva pedig nyolcszázalékos felértékelődése, másrészt pedig a dollár árfolyamának az euróhoz képest - különösen június-július folyamán - bekövetkezett erőteljes gyengülése okozta.
A KSH szerint a forgalom havi forintértéke április-május óta kivitelben és július kivételével a behozatalban is folyamatosan csökken, ám a forgalom volumene az 5-6 százalékos forintárszint-csökkenés következtében összességében magasabb az előző évinél. Újra jól teljesítenek a vámszabad-területi vállalkozások. E cégek nyolchavi kiviteli többlete csaknem négymilliárd euróra rúgott, míg a vámterületiek hatmilliárd eurós passzívumot produkáltak a nyolc hónap során.
Továbbra is dinamikusan bővült az Európai Unióba irányuló magyar kivitel, míg a behozatal lassabban növekedett, így ebben a relációban augusztus végéig 3,2 milliárd eurós aktívum alakult ki. Az árufőcsoportok közül legjelentősebb mértékben, euróalapon 11 százalékkal, a feldolgozott termékek kivitelének volumene nőtt az előző év első nyolc hónapjához képest. A forgalom közel háromötödét kitevő gépek és szállítóeszközök exportjának volumene 6 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Az élelmiszerek kivitele azonban idén stagnált a tavalyihoz képest. A behozatalban meghatározó súlyú gépek és szállítóeszközök importvolumene 6 százalékkal bővült az első nyolc hónapban. Az energiahordozók importja nominálisan 3 százalékkal csökkent, ám a behozott mennyiség 12 százalékkal múlta felül a megelőző évi szintet.
D. L.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet