A Magyar Televízió (MTV) Rt. kuratóriuma kedden hozájárult annak a szerződésnek a megkötéséhez, amely alapján az m1-re kerülhet a Nap-kelte - tudta meg a NAPI Gazdaság. Ettől kezdve már csak a televízió ügyvezető elnökén múlik, hogy mikor köti meg a szerződést a produkció gyártójával, a Sport Plusz Kft.-vel, erre megfigyelők szerint akár napokon belül sor kerülhet, ami után már hétfőtől a közszolgálati csatornán jelentkezhet a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett reggeli műsor. A tervezett, 2006-ig szóló megállapodás szerint a kft. ingyen „adja át” az MTV-nek a produkciót, a reklámbevétel viszont - egy értékhatárig, egyes információk szerint addig az összegig, amit a műsor eddig az ATV-n elért - a Sport Plusz Kft.-t illeti meg, e fölött pedig a két társaság osztozik a reklámbevételeken. Úgy tudjuk, idén napi átlagban 3 millió forint bevétele származott a Sport Plusznak a műsor kapcsán.
A Nap-kelte jelentősen javíthatja az m1 nézettségét, azokban a térségekben ugyanis, ahol valamennyi reggeli adás egyaránt fogható, a Nap-keltét augusztus 26. és szeptember 1. között (hétköznapok) heti átlagban annyian nézték, mint a három földi csatornát együttvéve, a műsor közönségaránya 36, 3 százalék volt - állítja az AGB Hungary adataira hivatkozva a Sport Plusz. Kérdés, milyen produkció tölti be a Nap-kelte megüresedett helyét a Magyar ATV-n, egyes információk szerint a majdani Hír TV lépne a műsor helyére, más elképzelések szerint az ATV-n több produkcióval jelentkező Juszt László indítana reggeli műsort.
Diószegi József
